Újabb Covid 19 áldozatok – 11 éves lányuk fedezte fel, hogy a szülei már nem élnek

A koronavírus még most is egy kiszámíthatatlan betegség ugyanis mindenkire teljesen máshogy hat. Van, aki csak enyhe lefolyású betegségről számol be, mások viszont súlyos tüneteket tapasztalnak. Statisztikai adatok szerint illetve a kutatók elmondása alapján is leginkább azokat érinti rosszabbul ez a betegség, akinek alap betegségei is vannak vagy, aki egy bizonyos korosztály fölött van. Viszont még így is olyan kevés az információ róla. Nem csoda, hogy pontosan emiatt lepnek meg bennünket az olyan sztorik, mint amit a mostani cikkünkben hoztunk el nektek.

Erica Miller Goodwin és jó barátja Scott Greenman

A rosszul felállított orvosi diagnózis nemcsak hazánkban, hanem az egész világon nagy problémát okoz. Mivel akadnak olyan betegségek, melyeknek a tünetei hasonlóak, így nem mindig lehet egyértelműen megmondani mi lehet a baj. Viszont nem szabad ezeket az eseteket félvállról venni, hanem tovább kell küldeni a pácienst különböző vizsgálatokra, hogy kiderüljön mi a valós probléma. Ezután veheti csak kezdetét a kikúrálás.

Scottot és Erika Greenmant beszállították a Saint Louis-i kórházba mert koronavírus tünetekre gyanakodtak. Persze az orvosok kezdetben az gondolták Erikanak teljesen más betegsége van, végül azonban kiderült, hogy covidja van.

Annak ellenére, hogy a nő nagyon rosszul volt, hazaküldték férjével együtt házi karanténba. Hogy ne fertőzzék meg 11 éves lányukat, leköltöztek a ház alagsorába.

Egy bizonyos idő után lányuknak feltűnt, hogy nem látja a szüleit, ezért fogta magát és lement hozzájuk, ám ekkor szörnyű dologgal találta magát szemben. Szülei kihűlt testére talált rá, akik mozdulatlanul feküdtek. Életjelet sem adtak még akkor sem mikor többször szólongatta őket.

A szülők mindketten a negyvenes éveikben jártak. Mikor a mentők kiérkeztek, megerősítették, hogy a betegek elmentek. Már sehogy sem tudtak segíteni rajtuk. A Saint Louis megyei rendőrség szóvivője szerint szó sem lehet arról, hogy harmadik személy keze lenne a dologban. Minden jel arra utal, hogy a koronavírus okozta.

Scott és felesége Erika Greenman

Mivel mindkettejük Covid tesztje pozitív lett és nem voltak más jellegű tüneteik, sem alapbetegségük, így feltételezhető, hogy ezt a koronavírus okozta.

Az azonban még nem derült ki, hogy az árván maradt 11 éves Chloét ki fogja gondozni és nevelni. A család egyik barátja, Chuck Duy elmondta, hogy az egész közösség gyászolja őket és remélik, hogy a kis Chloé jó kezekbe kerül.