HomePeopleSokkot kapott a két gyerekes anya, mikor meglátta, hogy nagymamája házában milyen...

Sokkot kapott a két gyerekes anya, mikor meglátta, hogy nagymamája házában milyen állapotok uralkodnak

Sajnálatos módon az elmúlás és a földi lét elhagyása egy természetes dolog és nekünk embereknek nincs felette hatalmunk. Ha akarjuk ha nem idővel be fog következni és végső búcsút kell venni a szeretteinktől. Ezek után olyan procedúra következik, amit szinte mindenki el akar kerülni. Ez nem más, mint a hagyatéki tárgyalás. Ilyenkor szinte mindenki összeveszik mindenkivel, mert nem értenek egyet a végrendelkezéssel.

Mai cikkünk főszereplője, Ciara Sowers nagyanyja halála után megörökölte a házát, ahova két kislányával be is szeretett volna költözni. Az ingatlan azonban sokáig nem volt használva, mert a mama már évek óta idősek otthonában élt. Ám azt a legvadabb álmaiban sem gondolta, hogy sokkoló látvány fogja fogadni, ahogy beteszi a lábát a házba.

A két gyerekes édesanya teljesen naivan nyitotta ki új otthonának kapuit, de amikor meglátta, hogy az egész konkrétan egy szemétdomb, akkor lemerevedett.

Mint kiderült, az üres házba egy hajléktalan költözött be, aki mindenféle szemetet, ételmaradékot halmozott fel. De nem ez volt a legdurvább, hanem, hogy vizelettel és ürülékkel teli üvegeket is talált az ingatlanban.

Ennek ellenére a 32 éves anyuka eldöntötte, hogy ha törik, ha szakad igazi álomotthont fog csinálni ebből a szemétdombból. Fogta magát és szerzett 100 ipari méretű szemeteszsákot és mindegyiket megtöltötte hulladékkal. Ez elkerülhetetlen volt ahhoz, hogy a felújítást megkezdje.

„Borzalmas volt az a látvány, ami elsőre a szemem elé tárult, de amikor bementem a fürdőszobába és láttam, hogy emberi végtermék van végig kenve a falakon, akkor teljesen sokkot kaptam. A szobákban az emberi szőrzeten kívül, óvszer, magazin és rengeteg romlott étel volt.”

Az ingatlanhoz tartozott egy csirkeól és egy istálló is, amiket lebontatott, a ház felújítása, renoválása, helyrehozása pedig több hónapot vett igénybe.

„Csak és kizárólag az elszántságomon múlt, hogy valódi otthonná varázsoljam ezt a házat. Nem állítom, hogy a legeslegmodernebb bútorok, dekorációs elemek kerültek be, de a mi ízlésünknek tökéletesen megfelel”

Szerintetek milyen lett a végeredmény?

Most Popular

Recent Comments