Amióta kitört a koronavírus járvány szinte egy nyugodt perce sincs az emberiségnek. Mindenkinek vitaminokkal kell ellátnia a szervezetét, hogy megfelelő immunrendszert építsenek fel és ezzel elkerüljék a vírust, valamint olyan óvintézkedéseket kell betartaniuk, mint a maszkviselés, gyakori kézmosás és rendszeres fertőtlenítés. A szakemberek azt mondták, hogy az idősebb emberek tartoznak a veszélyeztetett korosztályba ezért rájuk fokozottan kell figyelni.
Sajnálatos módon a statisztika is úgy mutatja, hogy az idősebbek szervezete nem tud megbirkózni a vírussal, és ez a probléma fokozódik, mikor valamilyen alap betegség társul hozzá.
Most viszont kiderült, hogy a világ legidősebb embere is megfertőződött, aki nem mellesleg 117 éves.
Az apácaként tevékenykedő Andre nővér a helyi médiának úgy nyilatkozott, hogy észre sem vette, hogy elkapta a vírust. Sőt meg sem ijedt attól, hogy pozitív lett a tesztje, mivel semmilyen kísérőtünete nem volt.
A franciaországi Toulonban található nyugdíjas otthonan élő Lucile Randon néven született apácát egyből elkülönítették a többi lakótól. A betegséget még januárban diagnosztizálták nála, de mára már kutya baja sincs sőt egészségesebb, mint valaha volt.
Nemrég töltötte be a 117. életévét és ezt egy csodás kis partival ünnepelte meg.
David Tavella, a Sainte Catherine Labouré nyugdíjasotthon szóvivője elmondta, hogy a nővér nagyon szerencsés volt.
„Nem az egészségével tett fel kérdéseket, hanem a szokásaival kapcsolatban. Például tudni akarta, hogy az étkezés vagy az esti rutinja megváltozik-e. Semmilyen félelmet nem mutatott magával szemben ellenben nagyon aggódott a többi lakó miatt”
Egy interjúban elmondta, hogy nem fél a haláltól, így nem volt mitől megriadnia.
„Örülök, hogy még itt vagyok, de szeretnék már a szeretteimmel lenni, az idősebbik testvéremmel és a nagymamámmal.”
Érdekesség: A Gerontológiai Kutatócsoport (GRG) szupercentenáriumi világranglistája szerint Andre nővér, aki amúgy 1904. február 11-én született, Európa legidősebb embere.