Most már hivatalos, Michael Schumacher fia a Ferrari Forma-1-es autóját tesztelheti Szahírban.

257

Gyakorlatilag nincs olyan ember a földön, aki ne tudná ki is Michael Schumacher. A német származású autóversenyző összesen, hétszer nyert Formula 1-es világbajnokságot melynek következtében ő lett a legeredményesebb autóversenyző az egész világon. Egy közvélemény kutatásban is őt nevezték meg a legközkedveltebb pilótának. Csak 2000 és 2004 között egymás után öt világbajnoki címet sikerült bezsebelnie. Ám a Ferrari csapatát erősítő pilóta 2013-ban súlyos síbalesetet szenvedett és fél éven keresztül volt kómában. Sajnálatos módon azóta sem tudta visszanyerni régi formáját.

Ám úgy tűnik, hogy a neves pilóta helyét fia, Mick Schumacher veszi át, ugyanis apja nyomdokaiba lépett és ő is az autóversenyzés mellett tette le voksát. A formula1.com tette közzé, hogy a legendás versenyző egykori csapatába kapott helyet a fia, aki tesztpilóta lesz Szahírban.

Mick már most nagy tehetségnek számít, ami nem is csoda, hisz apja vére csörgedezik benne. 2018-ban a Formula-3-ban lett bajnok, majd 2019-ben bekerült a Formula-2-be, ahol a Prema Racing csapatát erősíti. Ezen kívül a Ferrari akadémiájának kiemelkedő tagja is.

Viszont élete most egy nagyon fontos ponthoz érkezett el, ugyanis a Ferrari, valamint az Alfa Romeo egy sajtótájékoztató keretin belül jelentette be, hogy a fiú mindkét csapat autójába beülhet a Bahreini Nagydíj utáni két tesztnapon.

A keddi napon apja egykori csapatának versenyautójába ülhet be, majd szerdán az Alfa Romeóéba.

“Szilárdan hiszünk a versenyzői akadémiánkban, éppen ezért örömmel tölt el minket, hogy Micknek megadhatjuk a lehetőséget, hogy Forma-1-es autó vezetésével szerezzen tapasztalatot” – mondta az olasz csapatfőnök, Mattia Binotto.

Mick úgy nyilatkozott az ügyben, hogy: “Nyilvánvalóan több, mint izgatott vagyok és szeretném megköszönni a Ferrarinak valamint az Alfa Romeónak, hogy megadták nekem ezt a lehetőséget. Alig várom és biztos vagyok benne, hogy remek élményben lesz részem. Ugyanakkor jelenleg tudatosan igyekszem elkülöníteni minden teszttel kapcsolatos gondolatot, ugyanis szintén nagyon várom már az első F2-versenyem és száz százalékig az előttem álló hétvégére szeretnék koncentrálni.”

Ti mit gondoltok, szerintetek is olyan sikereket fog elérni, mint az édesapja?

SHARE
Previous article11 illusztráció, ami bemutatja, miért nem szabad első ránézésre elítélni az embereket.
Next article7 rejtett pszichológiai probléma, amiről az otthoni rendetlenség árulkodik.