HomeKapcsolatAz anya rajtakapta a 16 éves lányát egy fiúval az ágyban. Teljesen...

Az anya rajtakapta a 16 éves lányát egy fiúval az ágyban. Teljesen elvesztette az önuralmát

A tinédzser szerelem teljesen más, mint az, amit már felnőtt fejjel élünk meg. Egyedülálló élmény, melyre még sok év után is emlékezhetünk. Az első csók mindenki fejében élénken él. Azt nem lehet elfelejteni.

Az első szerelem egy nagyon nehéz próba mind a gyermek, mind pedig a szülő számára. A serdülőkori rajongás egy nagyon húzós szituációkat teremthet. Gondoljunk csak az első szerelmi bánatra. A harmadik is borzasztóan fáj, de az elsőt, amikor megtapasztalja valaki az nagyon odacsap. Hány meg hány tini végzett magával fájdalmában, holott még előtte állt az élet.

A fiatalos lázadás korszaka egy igazi kihívás minden szülő számára. A tinik felnőttnek gondolják magukat és azt hiszik, hogy érett döntéseket hoznak.

A szülők persze aggódnak, hogy a gyermekeik ne használjanak tudatmódosítókat és persze, hogy ne hamarkodják el a szüzességük elvesztését. Sajnos évről-évre egyre hamarabb bonyolódnak kapcsolatba a fiatalok. Sokan már 20 éves koruk előtt együtt élnek valakivel, mert azt hiszik, hogy az első szerelem az egyetlen. Ilyen persze még a mesében sincs, vagy legalábbis nagyon ritka.

Így volt ez nemrég egy 16 éves lánynál is. A szülők távollétében áthívta magához a barátját és megtörtént, aminek meg kellett történnie. A gond az volt, hogy elhúzták az enyelgést és az édesanya az ágyban érte őket.

Az anya rettentő dühös lett a történtek láttán. Egyből tudta, hogy mi folyt itt korábban. Váratlanul rátámadt a gyerekekre. A fiút arcon és hasba ütötte. Ezután kiment a házból és egy fadarabbal megrongálta a fiú autóját. A kocsiban több százezres kár keletkezett.

Az anya „megmenését” a szomszédok is látták, akik kihívták a rendőrséget. A nő mindent bevallott. Vagyoni kár okozásáért és bántalmazással vádolják.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

Most Popular

Recent Comments