HomePeople24 ember, aki bemutatott az életnek és kezébe vette az irányítást

24 ember, aki bemutatott az életnek és kezébe vette az irányítást

Sajnálatos módon nem minden ember van megelégedve saját magával. Ennek azonban több oka lehet. Elképzelhető, hogy valaki a súlyával, izomzatával, arcával, fogsorával, vagy a nemével áll hadilábon. Viszont mindenen lehet segíteni csak akarni kell. A nagyon vékonyak képesek magukra izmot pakolni, a pufibbak le tudnak fogyni, a rendezetlen fogsorúak fogszabályzóval tudnak korrigálni… Csak meg kell találni a kellő motivációt ahhoz, hogy akarjanak változtatni. A legtöbb emberrel az a probléma, hogy inkább beletörődnek a dolgokba, mert az egy sokkal könnyebb útnak tűnik, mint keményen harcolni valamiért amit szeretnének. Cikkünk főszereplői példaként szolgálhatnak minden ember számára, mivel ők igenis akartak azért tenni, hogy változtassanak magukon és az életükön. Kitartásuknak hála ma már boldogabbak, mint valaha.

1, Ő itt Jared Wells, akinél cisztás fibrózist állapítottak meg, viszont nem adta fel és egy idő után elkezdett edzőterembe járni, hogy változtasson.

2, A párom 136 kilótól szabadult meg, és most együtt viseljük a régi nadrágját.

3, 2,5 éve kezdtem el a hormonterápiát, és 7 hónapja élek úgy, ahogy mindig is szerettem volna.

4, Végre valahára találtam magamnak egy megfelelő kesztyűt…

5, 3 hónappal és 14 fogorvosi konzultációval később végre újra tudom szeretni a mosolyom.

6, Egyetlen év leforgása alatt értem el ezt az eredményt. Persze az álom alak még messze van, de ami késik nem múlik.

7, Tavaly születésnapomra 45 kilótól szabadultam meg és elfogadtam azt, aki valójában vagyok. Most jobban érzem magam, mint valaha.

8, Tavaly az orvosok májzsugorodást diagnosztizáltak a testvéremnél, aki azonnali transzplantációra szorult. Összesen hat hónapja maradt, ha nem talál donort. Szerencsére mára meggyógyult, és majdnem 70 kilótól szabadult meg.

9, A feleségemmel elveszítettük az első babánkat, ám két évnyi imádkozás és próbálkozás után a karjainkban tarthattuk a gyermekünket.

10, Miután felépültem a lábamputációból, a tesóm vett nekem egy gitárt. Azóta szinte minden egyes nap játszom és tanulok.

11, 2,5 évnyi edzés és egészséges táplálkozás után.

12, Ez a kép 4,5 évvel azután készült, hogy az orvosok azt mondták valószínű soha többé nem fogok járni, sőt semmimet sem tudom mozgatni mellkastól lefelé.

13, 2 évig tartó hormonterápia után rátaláltam a boldogságra.

14, Majdnem 50 kiló leadása után.

15, 7 hónap fogászati kezelés után végre önfeledten mosolyoghatok.

16, A két kép között másfél év telt el. El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok.

17, A bal felső kép 2015, a bal alsó 2018, a jobb oldali 2020. decemberében készült.

18, Így néz ki egy egészséges ember szívtranszplantáció után.

19, Néhány évvel ezelőtt azt mondták, hogy soha többé nem fogok síelni. Most viszont jobban síelek, mint bármikor az életem során.

20, A bal kép a depresszióm során készült, a jobb oldali viszont egy év gyógyszeres kezelés és önfejlesztés után.

21, Ezt az átalakulást 8 hónap alatt értem el. Még szeretnék kb. 18 kilótól megszabadulni és akkor tökéletes lenne.

22, A két kép között 19 hónap telt el. Most már biztos, hogy a kemény munka meghozza gyümölcsét.

23, Igen jól látjátok a két kép között 6 hónap telt el. Világ életemben sovány ember voltam és mostanra megelégeltem.

24, Nagyon izgalmas figyelemmel kísérni, hogyan alakul át a testem. Úgy érzem minden egyes edzéssel töltött perc kincs volt.

Na mit szóltok?

Most Popular

Recent Comments