Hometip12 dolog ami bemutatja, hogyan vernek át minket a hamis ékszerekkel

12 dolog ami bemutatja, hogyan vernek át minket a hamis ékszerekkel

Minden hölgy imádja az ékszereket, főleg, ha szerelme lepi meg vele. A mai világban azonban könnyedén becsaphatnak minket ékszervásárlás közben, ha nem vagyunk elég elővigyázatosak. Még egy ékszerboltban is fennáll annak a lehetősége, hogy hamis árut kapunk a pénzünkért, így nem árt tudnunk, hogy mit kell néznünk egy ékszeren, hogy megállapíthassuk annak valódiságát.

Emellett léteznek olyan apró trükkök is, amelyeknek segítségével azonnal rájövünk, hogy csalás áldozatai lettünk. Bevált trükk, hogy a kereskedők az ezüstöt értékesítik fehér aranyként, ami, mint tudjuk, jóval drágább az ezüstnél. A drágakövekkel is ráfaraghatunk, ugyanis egy laikus nem feltétlenül tudja megállapítani, hogy a kő hamis vagy tényleg valódi. Cikkünkben adunk néhány tippet ahhoz, hogy bárhol, bármikor megbizonyosodhass arról, hogy a megvásárolni kívánt ékszer valódi vagy pusztán hamisítvány.

Fémek

Fémjel

Az ékszer valódiságának ellenőrzése ott kezdődik, hogy megnézzük annak fémjelzését. A különböző fémek fémjelei megtalálhatók az interneten, így az alapján tájékozódhatunk. Ha ezen túl vagyunk, akkor a világhálón talált infót össze kell hasonlítanunk az ékszer cikkén található információkkal. Minden egyes számnak tisztán olvashatónak kell lennie, ellenkező esetben ne kockáztassunk. A fémjel a nemesfém mennyiségét jelzi. A második számjegy után fejben tegyél egy vesszőt, ez mutatja a százalékos arányt. Például egy 925-ös fémjel azt jelenti, hogy 92,5 százalék tiszta fém van az ékszerben.

Arany fémjelek – 375, 500, 583, 585, 750, 916, 958, 999

Ezüst fémjelek – 800, 830, 875, 925, 960, 999

Platina fémjelek – 850, 900, 950, 999

Mágnes

Az ékszergyártás során bevett szokás, hogy az ékszerek vagy más magas vastartalmú ékszereket arannyal vonnak be, esetleg utánozzák az aranyozást. A valódi, magas nemesfémtartalmú ékszerek nem viselkednek mágnesként.

Sérülések

Mivel a platina és az ezüst nagyon hasonlítanak egymásra, könnyen átverés áldozatai lehetünk, hiszen a drága fémet egyszerűen olcsóra cserélik. A hamis ezüst fekete és rugalmas lesz, míg a platinánál ez nem fordulhat elő. Az arany pedig aranynyomokat hagy például a porcelánon vagy kerámialapon, a hamisítványok viszont szürkék vagy feketék lesznek.

Ezekkel az anyagokkal ellenőrizheted a fémek valódiságát.

Kréta

Krétával nemcsak az iskolai táblákra lehet írni, hanem az ezüst valódiságát is ellenőrizhetjük vele. Ha krétával bedörzsölöd az ezüstöt és sötétedni kezd, akkor valódisága kétségtelen.

Jód

Mint tudjuk a jód mindent képes összefogni. Meglátszik bármilyen tárgyon és kezünkön is, de az aranyon nem. Tehát, ha a jód foltot hagy az aranyon, akkor az ékszer bizony hamis.

Ha a platinára cseppentesz jódot, akkor sötét marad. Ebben az esetben minél telítettebb a színe, annál biztosabb, hogy az ékszer fémjelzése magas.

Ecet

Az ecetnek számos előnyét ismerjük már, azon kívül is, hogy savanyítja ételeinket. Kiváló vízkő-vagy rozsdaoldásra és az ékszerek valódiságának ellenőrzése során sem utolsó. A hamis arany ugyanis, elsötétedik az ecetben. Ha az ékszer öt percnél tovább van az ecetben és színe nem változik, akkor nem hamisítvánnyal van dolgod.

Kénsavas kenőcs

A kénsavas kenőcs használata is jó módszer. Ha a választott ékszer ezüst valódi, akkor a kenőcs hatására színe sötétkékké változik. Nem kell aggódni, könnyen eltávolítható a tárgyról és nem hagy nyomot, az ezüst visszanyeri eredeti csillogását.

Ammónia

Az ammónia a fémek többségével kölcsönhatásba lép, ám a platina esetében ez nem történik meg.

Drágakövek

Gyémánt

Ha nem vagyunk szakértők, akkor nagyon nehéz felismernünk egy-egy drágakő valódiságát. A természetes drágakőnek van hővezető képessége, így amikor rálehelsz, nem párásodik be.

Smaragd

A smaragd esetében szükség van egy nagyítóra ahhoz, hogy megtudjuk valódi-e. A valódi smaragdban nincsenek csőszerű és spirális minták Továbbá az igazi smaragd akkor is hideg marad, ha megérinted.

Igazgyöngy

Eredeti gyöngyöt nem fogsz kapni olcsón, ugyanis nagyon drága. Tehát, ha valaki áron alul kínálja neked, akkor utasítsd el az ajánlatot, mert az illető bizony be akar csapni. A valódi gyöngy csikorogni fog a fogad alatt, ha ráharapsz, a hamis viszont nem.

Borostyán

A borostyán ellenőrzése sem nehéz, pusztán egy pohár sós vízre van szükséged. Tegyél három teáskanál sót egy pohár vízbe. Az üvegből, műanyagból vagy epoxi gyantából készült borostyán az igazival ellentétben rögtön a pohár aljára süllyed majd. A valódi borostyán azonban lebegni fog a vízen, mivel kisebb sűrűségű, mint a sós víz.

Egy másik módszer, hogy gyapjúval dörzsölöd át, ugyanis ettől elektromossá válik és a porszemeket magához vonzza.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments