11 Film, amikben Marvel szereplők voltak, de nem is emlékszünk rá.

Szinte nincs olyan ember, aki ne szeretné a Marvel filmeket, hisz egytől-egyig tele vannak izgalommal, fordulatokkal, elképesztő jelenetekkel. A nézőt a fotelbe, kanapéra, vagy az ágyba ragasztja a film és még arra sincs ideje, hogy kimenjen a WC-re. A filmek sikerét a bennük szereplő színészeknek és színésznőknek köszönhetjük, hiszen rettentő jól alakították a rájuk kiszabott szerepeket és jól is állt nekik a megadott karakter. El sem tudnánk képzelni más színészt Amerika Kapitány, a Fekete Özvegy, Vasember szerepére, mint Chris Evanst, Scarlett Johanssont és Robert Downey Jr.-t. De ezek a remek színészek nem a Marvel filmekkel kezdték karrierjüket, hanem jóval régebben, ám tény, hogy hozzásegítette őket ahhoz, hogy még népszerűbbek legyenek. A mi posztunkban összeszedtünk néhány Marvel szereplőt és elmondjuk milyen filmekben szerepeltek még életük során.

1, Chris Evans

Chris Evanst a világ Amerika kapitányként ismerhette meg, ám nem ez volt az egyetlen filmje amiben feltűnt. Sokan elfelejtik, vagy nem is tudják, hogy a 2005-ös és 2007-es Fantasztikus négyesben ő volt Johnny Storm vagyis Fáklya. De olyan filmekben is feltűnt, mint “Az utca királyai” illetve a 2017-es “Tehetség”.

2, Sebastian Stan

Sebastian, Bucky Barnes szerepét kapta meg az “Amerika Kapitány: Az első bosszúálló” című filmben. Karrierje ennek és a további Marvel filmeknek köszönhetően lendült fel. Persze nem ez volt az első szerepe, hiszen láthattuk feltűnni a 2009-ben bemutatott “Toyboy – Selyemfiú a pácban” című filmben, ahol Ashton Kutcherrel játszhatott együtt. De szerepelt a “Fekete hattyúban” Natalie Portmannal és Mila Kunissal, valamint Meryl Streeppel a “Dübörög a szívben”, Matt Damonnal a “Mentőexpedícióban”. Csak ezek a szerepei nem voltak olyan nagyok, hogy mindenki bevésse őt az emlékezetébe.

3, Scarlett Johansson

Scarlett Johansson neve már teljesen összenőtt a Fekete Özvegyével, annak ellenére, hogy számos filmben szerepelt már az évek során. Láthattuk például az 1997-es “Reszkessetek, betörők! 3.-ban”, mint Molly Pruitt, “A suttogóban”, “A Leány gyöngy fülbevalóval” című filmben, “A tökéletes trükkben” Hugh Jacmannal, a 2014-ben bemutatott “Lucycban” és még sorolhatnánk. Mindegyikben nagyon ügyesen alakította a rá bízott szerepet, de a legjobban mégis Natasha Romanoff karaktere állt neki jól.

4, Brie Larson

Brie Larson sem most kezdte színészi pályafutását, ám mégis legkiemelkedőbb szerepét a Marvel filmeknek köszönheti. Ő volt, az aki Marvel Kapitányként visszaköszönt a mozivásznon. Sikerszerepe mellett olyan filmekben láthattuk, mint “A szoba”, “Kong: Koponya szigete”, “21 Jump Street – A kopasz osztag”, “Kész katasztrófa”.

5, Jeremy Renner

Jeremy Renner volt az a színész, aki Sólyomszem karakterét alakított a Marvel filmekben. Ő is hivatalosan ennek a filmsorozatnak köszönheti, hogy karrierje hirtelen növekvő tendenciára állt. Ez azért is furcsa, mert a színész 1995 óta van jelen a filmiparban és olyan filmekben fordult meg, mint a “S.W.A.T. – Különleges kommandó, Tolvajok városa, Mission: Impossible – Fantom protokoll, A Bourne-hagyaték, Amerikai botrány”

7, Zoë Saldana

Zoë Saldana Gamora karakterét formálta meg a Galaxis őrzői című filmben. Bizony nem ez az első szerepe, ahol egész testé különleges színűre festik, mivel az Avatar című filmben ő volt Neytiri a na’vik törzs vezetőjének leánya. Szerepe kulcsfontosságú volt a filmben, aminek második és harmadik részében is ő fog szerepelni. A Galaxis őrzőiben azonban nem kékre, hanem zöldre festették és Thanos nevelt lányaként kellett megállnia a helyét. Emellett olyan filmekben szerepelt még mint a “Terminál”, a 2004-ben bemutatott “Menedék”, “Star Trek” “Colombiana”

8, Mark Ruffalo

Mark egy zseniális színész, aki Edward Norton után bújhatott bele Hulk bőrébe. A színész remekül brillírozott Dr. Bruce Bannerként és Hulkként, ám nem ez volt az egyetlen film amiben láthattuk feltűnni. Rengeteg filmben szerepelt már például “Az utolsó erődben”, “Flört a fellegekben”, “Egy makulátlan elme örök ragyogásában”, “Az élet nélkülem” című filmben és még sorolhatnánk. Ezek ellenére, mégis Hulkként tudott teljesen kiteljesedni.

9, Gwyneth Paltrow

Az egész világ Pepper Pottsként ismerte meg a asember című filmnek köszönhetően. Bárki, aki meghallja nevét, vagy meglátja képét, egyből a Vasember, illetve a Bosszúállók című filmek ugranak be neki. Ennek az lehet az oka, hogy Gwynethnek tökéletesen állt pepper szerepe és remekül nézett ki Robert Donwey Jr. mellett a képernyőn. A színésznő 1991 óta játszik és olyan filmekben tűnt fel, mint a “Hetedik”, amiben Brad Pittel szerepelt együtt, “Szerelmes Shakespeare”, “Austin Powers – Aranyszerszám”, “Flört a fellegekben” amiben Mark Ruffalo mellett tűnt fel.

10, Robert Downey Jr.

Robert neve szó szerint összeforrt Tony Starkéval és már egy kalap alatt említik őket, holott az utolsó Bosszúállók film végén végleg levette páncélját. A Vasember csak miatta örvend ekkora népszerűségnek, mert tökéletesen meg tudta formálni a karaktert és marha jól is állt neki. Annak ellenére, hogy számos filmben szerepelt, mégis ennek a Marvel műnek köszönheti, hogy akkora népszerűségre tett szert. Már fiatalon elkezdett színészkedni és olyan filmekben tűnt fel, mint a “Különös kísérlet”, “Air America”, “Életre-halálra”, “Az éneklő detektív”, “Gothika” , “Sherlock Holmes”, “Terhes társaság” és még sorolhatnánk.

11, Samuel L. Jackson

Samuel L. Jackson az egyik legikonikusabb színész Hollywoodban, aki már rengeteg filmben szerepelt és remekelt egyaránt. mégis az emberek Nick Fury szerepével említik egy lapon, hiszen tökéletesen megformálta a karaktert. Megszámlálhatatlan mennyiségű filmben tűnt fel és mutatta meg mennyire jó színész. Mindegy, hogy vígjátékban vagy akcióban szerepel, mert mindegyik karakterét szuperül alakította. Pályafutása során olyan filmekben láthattuk megjelenni, mint az “Amerikába jöttem”, “Haláli fegyver”, “Jurassic Park”, “Ponyvaregény”, “Die Hard – Az élet mindig drága”, “Utánunk a tűzözön, “Csillagok háborúja II: A klónok támadása”, “Hipervándor”, “Django elszabadul”, “Robotzsaru” és még sorolhatnánk.