HomeCelebrityTöbb munkája is lesz Vajna Tímeának Amerikában - A következőkkel foglalkozik majd

Több munkája is lesz Vajna Tímeának Amerikában – A következőkkel foglalkozik majd

Andy Vajna pontosan egy évvel ezelőtt, január 20-án hunyt el. Vajna Tímea hazautazott Magyarországra, a hétvégén egy száz szál fehér rózsából álló, szív alakú koszorút helyezett el férje sírjánál, ahol gyertyát is gyújtott.

Elárulta, hogy férje elvesztésén még a mai napig nem tette túl magát, olyan, mintha csak pár hete történt volna az egész, de igyekszik elfogadni és elengedni őt.

Január végén viszont huzamosabb időre Los Angelesbe utazik, ahol rengeteg tennivaló vár rá, így például egy állandó otthont is szeretne keresni magának.

“Egyelőre maradok a bérelt kis apartmanomban és keresgélek tovább. Olyan házat keresek, amelyben a családom is gond nélkül elfér, ha eljönnek Los Angelesbe meglátogatni, ilyet ugyanis mostanáig nem találtam” – mondta.

A 37 éves Tímea arról is beszélt, hogy mihez szeretne kezdeni a jövőben a tengerentúlon. Andy Vajna filmes örökségét szeretné ápolni, illetve befejezné azokat az álmait, amire a producernek sajnos már nem maradt ideje.

Vajna Tímea több területen is üzletasszonyként kíván tevékenykedni, ugyanis beszállna a film- és ingatlanbizniszbe. Amerikában szívesen nyitna egy fánkozót és egy menhelyet is.

“Szeretném felépíteni a filmes karrierem.”

“Forgatókönyveket olvasgatok, befejezem Andy elkezdett munkáit, de más nagy terveim is vannak: tehetséges fiatal filmeseket támogatnék, állatmenhelyet nyitnék, illetve beteg gyerekeken segítenék. A karitatív tevékenységem erősítése mellett továbbra is üzleti befektetésekkel kívánok foglalkozni. Távlati célom, hogy ingatlanokat vásároljak és adjak el Európában, illetve Amerikában” – tette hozzá Andy Vajna özvegye.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments