Idén lesz 20 éves. Gyönyörű nő lett Patai Annából, a Megasztár egykori 11 éves tehetségéből

3062

Hihetetlen, hogy repül az idő, idén már 20 éves lesz az egykori Megasztár.

Amikor 2010-ben feltűnt a Megasztár színpadán a 11 éves Patai Anna az egész világot ámulatba ejtette tehetségével. Azóta jó sok év eltelt és a kislányból felnőtt nő lett.

Anna egészen a hatodik adásig jutott, onnan azonban sajnos kiesett, de nem távozott üres kézzel, ugyanis egy nagyon különleges ajándékot kapott. A világhírű Britney Spears producere átadta Annának Britney “Oops!… I Did It Again platinalemezének eredeti példányát, amit maga a popdíva és a producer is aláírt. Ezzel azt akarták jelezni, hogy nagyon tehetségesnek tartják a kislányt.

Miután kiesett a műsorból, egymás után kapta a jobbnál-jobb színházi szerepeket. Játszott például a “Bőrönd mesében”, “Egy nyári éj mosolyában”, “Mary Poppinsban”, “Macskafogóban” és még a “Barbarában” is. 2012-ben piacra dobták a “Patai Anna – Álmok útján” című könyvet, amiben leírják, hogy miken ment keresztül a felfedezését követően.

Anna sosem hagyta abba az éneklést, 2014-ben még Japánba is elutazott egy tehetségkutató versenyre, ahol először csak a dobogó második fokára állhatott, viszont rá egy évre sikeresen megnyerte a versenyt. Végre teljesült az az álma, amire mindig is vágyott. Viszont ezt követően nem hallottunk túl sokat a lányról.

Igaz, eddig minden évben kiadott egy dalt, ám klipet nem igazán társítottak mellé. TV műsorokban sem igazán mutatta meg magát, ezért nem tudtuk, hogyan is néz ki manapság.

Annak ellenére, hogy a médiában nem lehet vele találkozni, aktívan pakolgatja fel újabbnál-újabb képeit a Facebook oldalára. Szóval, aki követi láthatja mennyit változott az évek alatt. Egy igazi, felnőtt nővé cseperedett.

Hihetetlen, hogy megy az idő, mivel Anna idén nyáron tölti be 20. életévét. Egy interjú keretein belül elmesélte, hogy teljesített a középiskolában, megosztotta a riporterekkel, hogy az angol érettségije nagyon jól sikerült, még oklevelet is kapott belőle.

Nagy vágya egyébként, hogy TV műsort vezessen, olyat mint mondjuk a Mokka, vagy a Reggeli. Ennek az álmának eleget téve, úgy döntött, hogy beiratkozik egy médiaiskolába, ahol kitanulhatja a TV-zés minden fortéját.

Természetesen a szerelmi élete sem maradt titokban. Kiderült, hogy jelenleg párkapcsolatban él és szerelmével már lassan három éve alkotnak egy párt. Elmondása szerint tökéletes az összhang közöttük és nagyon szeretik egymást. Szerencsére nem egy féltékeny típus a barátja, így nincs összetűzés, mikor Anna egy fiú rajongójától üzenetet kap. Számukra a bizalom az első és ezt nem tennék kockára.

Mivel Anna először csak 11 évesen tűnt fel, ezért korábbi éveiről nem láttunk képeket, legalábbis eddig. A minap feltöltött Facebookra egy fotót, ahol bemutatta, hogyan is nézett ki kislányként.

Szerinted is nagyon megváltozott?

SHARE
Previous articleEz a 18 ember hatalmas változáson ment keresztül az elmúlt 5 évben.
Next article25 ember, akit alaposan átvertek az élelmiszerboltban.