Leginkább a különböző koncerteken, fesztiválokon lehet találkozni olyannal, aki vállalkozik arra, hogy a nyakába vegye barátnőjét. Természetesen az esetek többségében nincs is ezzel különösebb probléma, ám előfordulnak olyan helyzetek, amikor nem épp a terv szerint alakul a mutatvány.
Ez több okból is történet. Az egyik ilyen, hogy a pasi nincs tisztában az ezzel járó kockázatokkal, vagy csak bátran bevállalja azokat.
A másik eshetőség, hogy a srác megpróbál elkerülni egy esetleges konfliktust a lánnyal, aki mindenképp ragaszkodik ahhoz, hogy a barátja nyakába üljön, hiszen más lányok is ezt teszik körülöttük, ezért nem mond neki ellent (nem mer). Még akkor sem, ha tisztában van azzal, hogy nagy teher fogja nyomni a vállát, hiszen a leányzó az átlagnál “erősebb” testalkatú, a srác pedig gyengébb… de hát az ellentétek vonzzák egymást.
A harmadik lehetséges magyarázat az, hogy a férfi testi ereje egyenes arányosságban nő az addig elfogyasztott italok számával… legalábbis úgy érzi. Ezért vállalkozik efféle merész mutatványokra, persze figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a “testi erő növekedése” fordított arányban van az egyensúlyérzékkel.
Az alábbiakban 6 olyan férfit mutatunk, akiknek nagy valószínűséggel az előbb felsorolt szituációkban volt részük.
1. Szegény srác! Szinte olvasni lehet a gondolataiban.
2. De azért még biztos barátok maradnak! 🙂
3. Érdemes megfigyelni a bal oldalon lévő lány arckifejezését! 🙂
4. Hát őő… ez is benne van a pakliban.
5. Valószínűleg ez az már utolsó utáni pillanat…
6. Lehet, hogy az italok száma tényleg növeli a testi erőt? 🙂
Mit gondolsz ezekről? Írd meg hozzászólásban!