Napjainkban már sokkal kisebb a három gyermekes családok száma. A világ minden táján általában kevesebb gyermeket vállalunk, ragaszkodunk az egyhez vagy kettőhöz. Ez pedig azt jelenti, hogy nincs középső gyermek. Alfred Adler, pszichoterapeuta kifejlesztett egy elméletet, amiben elárulja, hogy a születési sorrend hogyan formálja a személyiségünket.
A születési rend formálja a gyermek szerepét a családban.
Annak ellenére, hogy a testvérek ugyanabban a családban és környezetben nőnek fel, a személyiségük nagyban eltérő lehet. Adlernek van erre egy magyarázata. A gyerekek különbözni akarnak testvérüktől, harcolnak a szülők figyelméért, így ragaszkodnak bizonyos szerepekhez, ennek érdekében pedig sajátos tulajdonságokat, vonásokat szereznek.
Az elsőszülött gyermekeknek egyedülálló lehetőségeik vannak ezek megválasztására. Ennek eredménye pedig az, hogy olyan személyiségjegyekkel gazdagodnak, mint például az intelligencia, a felelősség és az engedelmesség.
A legidősebb gyerekekkel ellentétben, a később született gyerekek nem tekintik példaképnek szüleiket. Mivel az idősebb gyerekek gyakran vigyáznak kisebb testvéreikre, tovább maradnak gyerekesebbek.
Az utoljára született gyermek nagyobb figyelmet kap a szülőktől, ugyanis, mint a legkisebbnek igyekeznek megadni mindent, amit csak szeretne. Ezzel magyarázható, hogy a legfiatalabb gyermekek biztonságban érzik magukat a szülői házban, így sokkal később önállósodnak és állnak a saját lábukra, ugyanakkor nagyon kreatívak, nyugodtak és kissé elkényeztettettek.
A középső gyermekek a testvéreik közé kerülnek, de nemcsak a születési sorrendet illetően.
Az elsőszülöttek nem élveznek elsőbbséget, mint például amiben a legfiatalabb részesül és ezért, úgy érezheti, hogy hátrányba kerül. A középső gyermekek még ennél is sokkal kevesebb figyelmet kapnak a szülőktől, ami alacsony önértékeléshez vezet. Emellett pedig, hamarabb válnak függetlenné, gyorsabban és jobban elszakadnak a szülőktől, mint testvéreik.
Abban nincs semmi újdonság, hogy minden gyermek keresi önmagát, a személyazonosságát. A középső gyerekeknek erre sokkal nagyobb szükségük van, mint testvérei számára. Az elsőszülöttekkel ellentétben betartják a szabályokat, ugyanakkor merészebbek, nagyobb valószínűséggel kísérleteznek és próbálnak ki új dolgokat. Egy tanulmány azt is bebizonyította, hogy a középső gyerekek még a legellentmondásosabb témákban és ötletekben is sokkal nyitottabbak, mint testvéreik.
A középső gyermekek társadalmi életükben a figyelem középpontjává válnak.
Általában a középső gyermek kapcsolata nem túl szoros a szüleivel, ennek eredményeként pedig, inkább a családon kívül keresi az intimitást. A legidősebb és legfiatalabb testvérrel ellentétben a középső gyermek képes megismerkedni különböző típusú emberekkel, közvetlen és jó tárgyalókészséggel rendelkezik.
Gyakran segíti elő egy családi konfliktus megoldását, egyfajta békebíró szereppel bír. Értékes tulajdonságainak köszönhetően népszerűvé és sikeressé válnak a társadalmi életben.
A középső gyermek annak köszönheti sikerorientáltságát, hogy a családban kevesebb figyelmet kapott. Általában sok barátja van, egy-egy társaságban mindig a figyelem középpontjában van. A középső gyermek mindenre nyitott, független, tettei pedig figyelemreméltóak.
Az elméletet gyakran bírálják.
Alfred Adler születési rendjének elmélete nemcsak nagy érdeklődést váltott ki, ugyanis a sok követő mellett, erős kritikákkal is illették azt. A kutatók szerint a feltételekhez túl sok szempont társul, mint például a gyerekek neme és életkori különbségeik. Így sokan tévesen szerették volna bizonyítani az elméletet, de véleményük szerint továbbra is vannak olyan tendenciák, amik tagadhatatlanok.
Aki középső gyermekként nőtt fel, talán tudhatja, hogy az elmélet mennyire helytálló, de biztosan mégsem jelenthető ki, hogy Adlernek mindenben igaza volt. Számos vélemény nemcsak az elmélet feltételeiben talált hibát, hanem arra is felhívta a figyelmet, hogy a szülőkön és a nevelési módszereken is sok múlik. Ezzel pedig, mindenki egyet is érthet.
