Turia Pitt 24 éves korában egy szörnyű balesetet szenvedett. Részt vett egy futóversenyen, ahol bozóttűz alakult ki és a lángok között rekedt. Testének kb. 65%-a megégett.
A jelenleg 32 éves Turia és szerelme Michael, már iskolás koruk óta együtt vannak. 2009-ben találkoztak először. Minden tökéletes volt, a lány megkapta álmai munkáját és egy gyönyörű házban éltek.
De 2011. szeptemberében fenekestül felfordult az életük, amikor Turia súlyos balesetet szenvedett. A futóversenyt Ausztráliában tartották és a semmiből egy bozóttűz alakult ki. Testének 65%-a megégett és majdnem az összes ujját elvesztette. Egy hónapig kómában volt utána pedig még hat hónapig kórházban ápolták.
„Borzalmas érzés volt, nem tudtam hova menekülni, mindenhol felcsaptak a lángok, mintha valami filmben lettem volna. Végig csak Michaelre tudtam gondolni, rettegtem, hogy elveszítem.” – meséli Turia
A lány a felismerhetetlenségig szétégett. Több mint 200 műtétet végeztek rajta. Mindenki azt gondolta, hogy Michael elhagyja a lányt. De nem így történt! A férfi feladta a munkáját, hogy tudja ápolni párját.
„Próbáltam mindent megtenni érte. A lelkét és a jellemét szeretem. Ugyanaz az ember maradt, aki volt, sőt! Minden álmomat valóra váltja. Sosem hagynám el!” – meséli a férfi