9 randizási szokás, ami mára szinte teljesen kihalt a fiatalok körében, pedig egy IGAZI FÉRFI csakis így udvarolna egy nőnek.

1024

Régen minden más volt, mondják az idős és tapasztalt emberek. Ha a párkapcsolati dolgokra gondolunk akkor valóban így van, hiszen szöges ellentéte volt annak, amit a fiatalok manapság csinálnak. Annak idején mindig a férfi volt a kezdeményező, ő kezdett el udvarolni a hölgynek nem pedig fordítva. Megadták a módját a dolgoknak, amikor elhívták randira a kiszemelt nőt, kis ajándékokat adtak neki, kinyitották előtte az ajtót, szép ruhát vettek fel és ez mind-mind a tisztelet jele volt. Az ilyen emberek komolyan gondolták a kapcsolatot a gyengébbik nem képviselőivel. Számos olyan dolog van, amit jó lenne újra átélni randizás terén.

Ezért ma összegyűjtöttünk 9 dolgot a randizásról, amit minden férfinak követni kellene mind a mai napig.

1) A férfiak türelmesen vártak a hölgy házánál.

A mai fiatalok, ha “randira” mennek általában megbeszélnek egy helyet, ahol találkoznak. A régi időkben ilyen nem volt, ugyanis a férfi mindig, minden körülmények között a hölgy házához, lakásához ment és ott várt rá. Jó lenne, ha az emberek újra így kezelnék a randevúkat.

2) Apró ajándékok és virágcsokor.

A régi korok emberei, ha vendégségbe vagy találkozóra mentek, akkor mindig vittek valamilyen apróságot. Ez a kedvesség egyik megnyilvánulása volt. Vissza kellene hozni ezt a gesztust, a férfiaknak kis meglepetéseket, vagy pár szál virágot kellene vinniük a randira.

3) Egy randevúhoz csinosan kell felöltözni.

Nyilván nem úgy kell felöltözni, mintha a királyhoz mennél, de azért add meg a módját. Ne szakadt farmerba jelenj meg a randin. Egy elegánsabb inget bármelyik férfi el tud viselni. A külsővel is meg kell próbálni levenni a lábáról a hölgyet.

4) Mindig, minden körülmények között a férfi kezdeményezi a randevú ötletét.

Sajnos a modern technológiának hála a legtöbb fiatal csak online kommunikál egymással, szöveges üzenet formájában. Régen a férfiak odaálltak a hölgy elé és elhívták egy randira. Ezt manapság is így kellene csinálni.

5) Udvariasan nyisd ki előtte az ajtót.

Nagyon jól esik egy hölgynek, ha a férfi kinyitja előtte az ajtót, legyen akár épületé vagy autóé. Sajnos ma már ilyet nem csinálnak, pedig sokkal mélyebb nyomot hagynának a hölgyekben, mint gondolnák.

6) Mindig mutasd be az ismerőseidnek a kedvesed.

Ha találkoztok egy ismerőssel az utcán, mindenképpen mutassátok be neki a partnereteket. Ezzel neki is megadod a tiszteletet és nem arról fog árulkodni, hogy szégyelled őt.

7) Ne telefonozz randi alatt.

Amikor elmész egy randira nincs is annál kiábrándítóbb dolog, mint mikor a partner állandóan a telefonján pötyög és rád egyáltalán nem figyel. Régen ezzel nem volt probléma, hiszen akkor még nem volt ennyire fejlett a technika. Ha el szeretnél menni randizni a lánnyal, akkor ne nyomkodd a telefonod, mert az a tiszteletlenség jele.

8) Adj neki egy kis meglepetést.

Nem kell eget rengető nagy ajándékra gondolni, elegendő egy szál virág, csoki, esetleg egy költemény. Hidd el a hölgy értékelni fogja, sőt biztos belopod magad ezzel a szívébe és legközelebb is kapsz lehetőséget, hogy elmenj vele randira.

9) Minidig mondd el neki, hogy hol tartasz érzelmileg.

Nagyon sokan nincsenek tisztában azzal, hol is tartanak a felek a kapcsolatban. Elképzelhető, hogy az egyik már mélyebb érzelmeket érez, a másik viszont még nagyon az elején tart. A legtisztább, ha megbeszélitek, hogy ki hol tart, ha megtaláljátok a közös nevezőt, akkor senkinek sem kell szenvednie a másik miatt.

SHARE
Previous articleAz orvosok azt tanácsolták, hogy vetessék el a gyereküket mert torz arccal fog születni, de a szülők nem egyeztek bele. Nézd meg, hogy néz ki napjainkban!
Next articleIlyen autóval szállítják az amerikai elnököt. Itt van néhány elképesztő tény, amiről még nem hallhattál!