HomeAnimals20 örökbefogadott állat előtte-utána képe, ami bizonyítja, hogy a szeretetnek óriási ereje...

20 örökbefogadott állat előtte-utána képe, ami bizonyítja, hogy a szeretetnek óriási ereje van

Ma már egyre több azon emberek száma, akik inkább menhelyről mentenek meg kutyát vagy bármilyen másik állatot ahelyett, hogy vagyonokat hagynának ott a tenyésztőnél, aki lehet, hogy nem is megfelelő körülmények között gondoskodott két állat fedeztetéséről. Azok az állatok, akiket kitesznek az utcára, kezdetben még reménykednek, hogy gazdijuk visszamegy értük, de erre nagyon kevés esély van. A befogott, menhelyre szállított állatok, remegve, félve kuporodnak be a legtávolabbi sarokba, hogy senki se bánthassa őket, eközben pedig ártatlan, hatalmasra nyitott szemekkel reménykednek, hogy valaki így is megszereti őket. A mostani posztunkban olyan állatokat mutatunk be, akik bizony megjárták ezt az utat, de a szeretet erejének hála teljesen megváltoztak.

1, „Senki sem akarta örökbe fogadni ezt a sérült fülű, „ijesztő” tekintetű kutyát, mert féltek tőle. Bronconk viszont most egy perce sincs a bánkódásra, mert minden alkalommal mosolyog.”

2, „Archie végre megtalálta az otthonát nálunk. Amikor megértette, hogy családra lelt, szó szerint kivirágzott.”

3, „Ezt a drága kis angyalt magamhoz vettem, mikor meghallottam, hogy a tenyésztő el akarja altatni. 4 hónappal később Yumi teljesen megváltozott, ma ő a legjátékosabb kutyus az egész világon.”

4, „Az utcán találták ezt a kutyát, aki teljesen magába volt fordulva. Az örökbefogadása után megváltozott, és vidám kiskutya lett.”

5, „Ő itt Penge. A régi gazdája soha nem engedte be őt a házba, ám nálunk kinti-benti kutyaként éli életét. Azóta ő a legboldogabb ebatta.”

6, „Így nézett ki a macskánk örökbefogadás előtt és után.”

7, „Amikor befogták őt, hogy elvigyék a menhelyre, teljes kétségbeesés uralkodott el rajta. Viszont amikor örökbe fogadtuk, megnyugodott és a családunk teljes körű tagja lett.”

8, „Ezt a két kis macskát egy kukában találtuk, majd miután szárnyaink alá vettük és eltelt néhány hónap, teljesen átalakultak.”

9, „Szeptemberben fogadtam be ezt a cicát, és most pedig ilyen bolyhosan néz ki.”

10, „Ő itt Dani. Mikor megláttuk a menhelyen a bal oldali képnek megfelelően nézett ki, de amint bekerült a családba olyan lett, mint a jobb oldalin. Mindig meg tud minket nevettetni.”

11, „6 hónappal ezelőtt és napjainkban. Napról napra egyre bátrabb és bátrabb lett, most pedig az egész házat az uralma alá vette.”

12, „Örökbefogadás előtt és után.”

13, „Lupitát 2 hónaposan fogadtuk örökbe, most pedig ő a kanapé királynője.”

14, „Bőrig ázva, fázva, remegve, fáradtan találtam rá erre a csöppségre. Miután hazavittem és kezelésbe vettem, ő lett a legédesebb,legboldogabb kutya a földön.”

15, „Így lesz a parasztlányból gyönyörű királynő.”

16, „Ő itt Jemma. 2 éves volt mikor magamhoz vettem, szinte csont és bőr volt, bár ez nem látszik, mert a nagy bundája eltakarta. A jobb kép 3 évvel később készült és sikerült kétszer annyi kilót felszednie.”

17, „A barátom megmentette ezt az édes kislányt a menhelytől. Szegényt a bőrbetegsége miatt senki sem akarta magához venni.”

18, „Ő itt Marley. Akkor találtam rá, mikor megszülte a kölykeit. Nagyon félt és szomorú volt. További 3 hónapra volt szükség, hogy a bizalmába fogadjon. Úgy tűnik, most minden a legnagyobb rendben van.”

19, „Ez a kutyus nagyon büdös volt és rettenetesen alultáplált. Nem hagyhattuk így az utcán ezért magunkhoz vettük őt. Az orvosi vizsgálatok után úgy döntöttünk, hogy megtartjuk.”

20, ” A ketrecben való üléstől egészen az anyós ülésig hosszú volt az út, de megérte, és most boldogabb, mint valaha.”

Ha választhatnál akkor tenyésztőtől vagy menhelyről vennél magadhoz állatot?

Most Popular

Recent Comments