Az idő kegyetlenül rohan, nem kímélve senkit és semmit. Sokszor csak kapkodjuk a fejünket, mikor eltelik egy hónap, hogy hogy történhetett. Vannak azonban tárgyak, amiket ha jobban megvizsgáluk kiállták az idő próbáját. Ehhez nem kell más,csak kicsit megálljunk, és elmélyedjük azokban az ereklyékben,amiket a nagymamánktól kaptunk útravalóul. Ezek a tárgyak mesélni tudnak és sokkal több minden van mögötte, mint gondolnánk.
1.
Ugyanazok az emberek pózolnak a képen,hiába az eltelt évek, a megöregedett bőr, a humor és a jókedv nem veszik el, csak mert megöregszünk.
2.
Az illető imádta játszani a kedvenc számát, a billentyűkön is látni, hogy mekkora szenvedéllyel tette. Szabályosan beleivódott az ujjlenyomata.
3.
A nagypapa imádta az állandóságot. Borbélyként és fodrászként dolgozott, kezei alatt számos ember megfordult, de nemcsak a fodrász olló tudna mesélni, hanem ez a parketta is, ahol megannyi ember mesélte el neki bánatát vagy épp örömét.
4.
Ez az ezüstkanál vándoról a családban anyáról-lányára. Már nem fogyasztanak vele semmit, hanem a vitrinben tetszeleg a többi ereklye között. Jó rá gondolni, hogy ezzel az nagymama nagymamája is evett.
5.
Érdekes a természet. Ez a félig fedett terasz esetében is igaz. A térelválasztót csak félig szívta ki a nap.
6.
Ezek a homokzsákok védelmet nyújtottak az árvíz ellen, úgy 40 évvel ezelőtt. Ma már inkább védő sziklafalként szolgálnak. Senki nem akarja lebontani, mert érdekes látványt nyújt.
7.
Nem is gondolnánk, hogy a különböző nagyipari eszközök mennyire hamar elhasználódnak. Itt éppen egy autómosó régi és új porszívóját mutatjuk. A különbség hatalmas.
8.
Egyre nagyobb divat elővenni a szekrény mélyéről egy régi képet, és hasonlót csinálni esetleg ugyanazzal a háttérrel, ha megy, ugyanabban a ruhában.
9.
A nagypapák általában kis késsel vagy svájci bicskával járkáltak, mert bármikor bármire jó lehet. Jól látni a különbséget a 40 éves és az új kés között. Bámulatos!
10.
Gyönyörű idomokat vágott ez a lánc és az idő a sziklába. Egyszerűen annyira lenyűgöző, hogy mire nem képes a természet, ha kell alkalmazkodik bármihez.
11.
Ezen a kopogtatón jól látszik, hogy milyen sokszor van használva. Az oroszlán orrát milyen sokszor simogatják, és persze, azért azt is látni, hogy előszeretettel van nyúlkálva a szájába is.
11.
A helyi kultúrális központban az utóbbi 20 évben nem cserélték le,és nem is festették át a ping pong asztalokat. Ettől függetlenül kitűnően működik.
11.
A patak egy gyönyörű lépcsőt faragott. Bámulatos, hogy milyen szabályos, és gömbölyded lett.
12.
A szerzetesek napi többször imádkoznak, és általában ugyanazon a helyen. Elképesztő,hogy a padló ennek a szerzetesnek a lábfejét, hogy “megörökítette”.
13.
Amikor a kedvenc fürdőlepedődet agyon-vissza használod,de annyi emlék fűz hozzá, hogy hiába vagy 30 éves , egyszerűen képtelen vagy lecserélni.
14.
Braille-írás Helen Keller sírjánál, amit elég sokan használnak és olvasnak el.
15.
Elképesztő a különbség! Ez a teherautó vezető 20 éven át gyakorolta a szakmáját, és az arca egyik oldala,amelyik az ablakfelőli részen volt, hamarabb öregedett meg,mint a másik.
16.
Ezt a gyertyatartót nagyon régóta használják. Nem tudni kezdetben az emberi lustaság miatt, vagy egy hosszú gyertya a bűnös, hogy ennyi viasz keletkezett körülötte.
17.
Egy édesanya sírját éppen magába “temeti” ez a fa.