Így néznek ki a Jóbarátok sorozat színészei 25 év elteltével.

2958

Bizony nagyon, de nagyon nehéz elhinni, hogy az egyik legszórakoztatóbb és legvidámabb sorozat a világon 25 évvel ezelőtt került leadásra a TV-kben. A színészek és színésznők olyan jól alakították szerepeiket, hogy se perc alatt belopták magukat a nézők szívébe. A mindig szerencsétlen és esetlen Ross, a döntésképtelen és mindent tudó Rachel kapcsolata volt talán a legizgalmasabb, hiszen nagyon sok mindenen mentek keresztül mire végre egymásra találtak. Igazság szerint  lehetett előre sejteni, hogy a sorozatban mindenki megtalálja a maga párját, csak jó pár évadnak el kellett telnie hozzá. Ez alatt persze nem volt hiány a nevetésből, sírásból és az érzelmekből sem. 2004-ben zárult le az utolsó évad, és azóta szinte semmi sem hallottunk a színészekről. Igaz Jennifer több mozifilmben feltűnt, és meg kell jegyeznünk szinte semmit sem változott, annyit leszámítva, hogy idén töltötte be a kerek 50. életévét. Persze a többiek sem maradtak le, hiszen jó páran átlépték azt a bűvös 50-et. Ma elhoztuk őket, és megmutatjuk nektek, hogy mennyit is változtak ennyi év elteltével.

Joey Tribbiani – Matt LeBlanc (51 éves, júliusban tölti be az 52.-et)

Ross Geller – David Schwimmer (52 éves, novemberben tölti be az 53. életévét)

Rachel Green – Jennifer Aniston (februárban töltötte be a kerek 50. életévét.)

Chandler Bing – Matthew Perry (49 éves, augusztusban lesz 50 éves az egykori jóbarát)

Monica Geller – Courteney Cox (54 éves, júniusban fogja betölteni az 55-öt.)

Phoebe Buffay – Lisa Kudrow (55 éves, júliusban lesz 56 éves.)

Meg kell jegyeznünk, hogy a Jóbarátok sorozat minden egyes színész nagyon jó viszonyt ápol egymással, mi sem bizonyíthatná ezt jobban, mint Lisa és Courteney közös képe. Tudniillik, a két színésznő nem olyan régen találkozott egymással és a képek alapján még mindig szoros köztük a barátság. A vidám képeket fel is tették közösségi oldalaikra. Ennek persze minden egyes rajongó örült, hiszen ritka, hogy ilyen jó viszony maradjon meg közöttük. Igaz, hogy múlnak felettük az évek, de egy valami örök lesz… a barátság.

Még mindig megy a bolondozás.

Hogy repül az idő nem igaz? Mintha csak tegnap lett volna, hogy leadták a Jóbarátok sorozatot.

SHARE
Previous article14 ember, aki élete legdurvább szakításán van túl!
Next article8 illusztráció a nők legnagyobb problémáiról, amivel a férfiak képtelenek azonosulni.