HomeCelebrityEmlékeztek még Pokvritsák Mónikára műsorvezetőre? Így néz ki 44 évesen

Emlékeztek még Pokvritsák Mónikára műsorvezetőre? Így néz ki 44 évesen

A mai általános és középiskolás fiatalokon kívül szinte nincs is olyan ember a földön, aki ne tudná ki is Pokrivtsák Mónika. Ő a TV-zés egyik ikonikus alakja, akit a „Meri vagy nem meri” játékból már nagyon sokan megismerhettek. Igaz, akkoriban vörös rövid haja volt, ma meg már hosszú és sötétbarna hajkoronával rendelkezik.

Sokan nem tudják, hogy Mónika a TV-zés előtt mit is csinált. A Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára járt majd diplomát szerzett az ESAB magyarországi tagiskola marketing szakán. Eleinte még a Malévnál dolgozott, aztán 97-ben jelentkezett asszisztensnek és műsorvezetőnek is az RTL Klubhoz. Az imént említett”Meri vagy nem meri” játékon kívül a „Jokert”, a „Telepartit”, a „Találkozásokat” és a „Játékzónát” is vezette. Két évre rá, azaz 99-ben a Sztár FM Rádióban is vezetett műsort.

A TV-s szereplésein kívül egyébként színházi előadásokban is láthattuk feltűnni, név szerint a „Szerelmesnek áll a… világ!-ban”, ahol Caterina Di Baronci, Rinaldo szerelmét alakította, a „Nyolc nő-ben” ott Susanne szerepét osztották ki neki, ezen kívül pedig még két darabban játszott a „Charley nénje” és „A választás komédiája avagy napjaink görbetükre” című előadásokban.

Az egykori műsorvezető azonban már idestova 10 éve nem szerepelt a TV képernyők előtt, ugyanis visszavonult, sőt Magyarországról is elköltöztek férjével. Információk szerint Mónika és párja az Egyesült Államokban, Kaliforniában találták meg a számításaikat, ám néha napján azért haza látogat kedves kis hazájába, ahol mindig felismerik őt az utcán. A minap egy kedves régi ismerősével találkozott, aki az állította, hogy Mónika szinte semmit sem változott és nagyszerű formában van. Férje jól menő üzletember, akinek saját kávézója van, ezen vállalkozáson belül szokott Mónika segíteni neki, ha kell. Nyugodt szívvel áll be a pult mögé, de felszolgálóként is remekül helyt áll.

Egyetlen bánata, hogy mind a mai napig nem született gyermeke, pedig szíve nagy vágya volt hogy édesanya lehessen. A 44 éves Mónika azonban benne van a korban, idén áprilisban tölti be a 45. életévét szóval nagyon kell párjával sietniük, hogy ne csússzanak ki teljesen az időből. Nem egyszer hallottunk már olyan hölgyről, aki ennyi idősen is bátran vállalt gyermeket.

Az egykori műsorvezető azonban most nagyon el van foglalva, hiszen Amerikában beiratkozott egy egyetemre, hogy tovább képezhesse magát. Lehet egy napon sikeres üzletasszony lesz belőle.

Szerintetek is úgy néz ki, mint régen?

Most Popular

Recent Comments