Miroslav Judt-ot dobta a barátnője, mert nem volt megelégedve vele, hiszen nem kevés plusz súly volt rajta. A srácot ez annyira megviselte, hogy elhatározta, teljesen megváltozik azért, hogy ez ne ismétlődhessen meg a jövőben… és persze azért, hogy revanzsot vegyen.
A srác már korábban is edzett, de a táplálkozásra nem igen figyelt oda. A lelki traumát követően elkezdett intenzíven konditerembe járni és a megfelelő tápanyagbevitelt is komolyan vette. Ezeknek, és a hosszú, kitartó munkának köszönhetően teljesen megváltozott, de jöjjön néhány szokásos „előtte-után” kép:
Ez pedig egy nem régi kép róla.
A történetéhez hozzátartozik, hogy ezután nem sokkal szeretett volna visszakéredzkedni a volt barátnője, de a srác természetesen visszautasította, hiszen ekkorra már menyasszonya volt, aki szintén hasonló beállítottságú.
A története persze sok kérdést felvet, például, hogy jogosan szakított-e vele az akkori barátnője, vagy, hogy ha máshogy motiválta volna a srácot, akkor is rá tudta-e volna venni magát, hogy így megváltozzon… ezek valószínűleg örökre megválaszolatlan kérdések maradnak.