11 apróság, amit nem vettél észre a Jóbarátok című sorozatban

37146

A Jóbarátok a világ egyik leghíresebb vígjáték-sorozata. Tíz éven keresztül futott a televízióban. Három lány és három fiú barátságát és mindennapjait követhettük nyomon. Az első részt 1994-ben vetítették. A sorozat a mai napig rendkívül népszerű. Számtalan csatornán láthattuk az ismétléseket is. Nemrég a Netflix egy vagyonért vásárolta meg a jogokat, hogy nézhető legyen a streaming szolgáltatáson is.

A sorozatnak megvannak a megrögzött imádói és vannak dolgok, amiket még ők sem biztos, hogy tudnak. Vagy csak nem vették észre. Mutatunk nektek pár logikai bakit. Ti észrevettétek valamelyiket?

1: Nem volt furcsa, hogy a csapat mindig le tudott ülni a kávézóba? Mindig nyüzsgés volt ott, de a kanapéjuk sosem volt foglalt. Ezt a készítők is észrevették és néhány jelenetben elrejtettek egy “foglalt” táblát.

2: Phoebe féltestvérét már korábban is láthattuk. A második évadban volt egy jelenet, amikor a Central Perk előtt egy pasas óvszert dobott a gitártokba, aprópénz helyett. A készítők annyira megkedvelték az “óvszeres pasast” (Giovanni Ribisi), hogy írtak neki egy szerepet.

3: Joey és Chandler lakásában volt egy mágneses rajztábla a hűtőn. Ezen hagytak üzeneteket egymásnak. Ez rendszerint egy bevásárlólista volt. Előfordult, hogy néha egy-egy vicces üzenet vagy rajz volt látható a táblán. Ezeket a stáb tagjai írták. A rajzokat Paul Swain készítette.

4: Monica és Chandler lakásának száma az első évadban “5” és “4” volt. Később Monica ajtaján már a húszas számot fedezhettük fel, míg Chandlerén a 19-es. Ennek az volt az oka, hogy a készítők rájöttek, hogy a csapat felsőbb emeleten lakik és így nem lehettek olyan alacsony számok az ajtókon.

5: A tizedik évadban Monica és Chandler gyereket szerettek volna, de Monica nem tudott teherbe esni. A valóságban a Monicat játszó színésznő viszont terhes volt, így kénytelenek voltak ezt valahogy eltitkolni a készítők. Bő ruhákat adtak rá és próbálták takargatni Courtney Cox pocakját.

6: Ross a harmadik, negyedik és az ötödik évadban is 29 évesnek vallja magát. Az életkorok eléggé meg voltak keverve a sorozatban. Sokszor nem tesznek róluk említést, de néha igen és ebből lettek is félreértések. Rachel elvileg a harmadik évadban volt 28 éves, a hetedikben pedig 30, ami sehogy sem jön ki.

7: Az amerikai szokás szerint a szereplőknek két keresztnevük volt. Ross Eustace Gellar, Rachel Karen Green, Chandler Muriel Bing valamint Joey Francis Tribiani. Monica középső nevét soha nem tudtuk meg. Biztos, hogy volt neki mert egyszer Monica E. Gellerként feltüntették a nevét.

8: Rachel terhessége kicsit tovább tartott 9 hónapnál. Monica és Chandler esküvőjének dátumát pontosan megtudjuk a sorozatból. Ez május 15 volt. Rachel terhessége is ezen a napon derül ki. Ross szerint Valentin napon már mozgott a baba, miszerint akkor már 16-25. hétben kellett járnia. A szülés pedig ősszel volt, szóval ezek szerint több, mint egy évig volt terhes.

9: Phiebe egy zenész volt, de az őt játszó Lisa Kudrow nem tudott gitározni. Csak néhány akkordot volt képes megtanulni a dallamból.

10: Rossnak volt egy fia Ben, aki a nyolcadik évadban jelent meg először. Viszont egyszerűen kitörölték őt a sorozatból, mintha sosem létezett volna.

11: A csapat tagjai sosem nevettek Chandler poénjain. A karakter szállította a legnagyobb poénokat a sorozatban, de a Jóbarátok tagjai ezen nem nevettek. Ennek oka, hogy nem akarták a műsor folyamát megszakítani a karakterek folyamatos röhögésével.

Mit gondoltok?!