Mint ezt már régóta tudjuk az életvitelünk hatással van az öregedésre.Az öregedés az élethez hozzátartozó biológiai folyamatok összessége, melyre a mai kor embere hajlamos betegségként gondolni, pedig ugyanolyan fiziológiai folyamat, mint az alvás vagy emésztés. Az öregedés elkerülhetetlenül bekövetkezik, annak legfeljebb ütemét és az esztétikai megjelenését lehet megváltoztatni. Ez az összeállítás is ezt segíti elő.
1. Az alvási póz. Sokat befolyásol az alvási helyzet. Ha nagyon megtekert pózokban szeretünk aludni, akkor az izmok is a szalagok testünkben megnyúlnak. Ez a bőr megereszkedéséhez vezethet
2. A megfelelő napvédelem segíti a bőr fitten tartását. Ráadásul a szem körüli bőr nagyon vékony, és ezért könnyen ráncosodik, ha erős fényben nem vigyáz.Ezért a napszemüveg még télen is ajánlott.
3.Étkezés. Most kivételesen nem az egészséges étkezésről lesz szó. Persze az is fontos. Hanem a rágási technika. Mindig mindkét oldalát használja a szájának. Hisz a bőr gyorsan megnyúlik.
4. A telefonálási szokás. Ha az alábbi képen látottak alapján telefonál hamar meglátszanak majd az arcán a ráncok. És az állon a toka rész is.
5. Általában ha telefonozunk akkor tekintetünket leszegezve a telefonba bújva élünk. Ám ha odafigyelünk akkor ezt nem tesszük. Itt is az izmok és a bőr nyúlását tudjuk megelőzni.
6. Amikor ép ülő pózban vagy a gép előtt, vagy olvasol. Legtöbben állukra támaszkodva teszik ezt. Mondanom sem kell, hogy az arcbőröd kevésbé rugalmasabbá válik ilyen helyzetben, és elkezd hullámosodni a korai ráncok megjelenésével.
7. Homlok ráncolás. Mondanom sem kell miért nem jó. Minden alkalommal, amikor rájössz, hogy homlokod ráncolod, próbáld elképzelni, hogy a füled hátrafelé húzod anélkül, hogy megérintenéd. Lehet, hogy nevetségesnek tűnik, de segít.
8. A meleg vizes zuhanyt, váltsa fel a hideg víz. A meleg viz ellazítja a szervezetünket.És a felső réteg elpusztul, ami viszont a bőr szárazságához és hámlásához vezet. A hideg víz frissít és élénkíti a vérkeringést.
9.A légkondicionálók nedvességet vesz ki a levegőből. Ennek eredményeként a bőr szárazabbá válik, ezáltal sérülést okoz.Ezért fontos a hidratálás. És ha lehet mellőzük a légkondi használatát
10.A pamut ágynemű csak egy lehetőség. Azonban ebben az esetben ártalmas lehet az arc bőrnek, és segíti a nem kívánt ráncok kialakulását. Ehelyett megpróbálhatjuk a selyem vagy a szatén párnahuzatot is, mert kevésbé súrlódik.