Egy pillanat. Ennyi idő elég ahhoz, hogy egy emberből hős váljék. Mi kellett hozzá? Semmi, csupán a megfelelő helyen a megfelelő időben volt és nem volt közömbös egy gyereksírás iránt. Amikor látta, hogy gond van nem tétlenkedett.
Ha ezt a történetet egy filmben látjuk, akkor biztosan csak legyintünk rá, hogy a rendező és a forgatókönyvíró nevetséges agyszüleménye. Ilyen nincs. Márpedig az élet sokszor rácáfol a megszokott dolgokra.
Ez a rendkívüli esemény, amennyire szerencsétlen, annyira szerencsés is.
Hanoiban (Vietnam fővárosa) vasárnap reggel egy Nguyen Ngoc Manh futár épp az egyik épület előtt parkolt.
Ekkor még nem sejtette, hogy sokkal nagyobb kihívás vár rá, mint kézbesíteni a csomagot.
Az autóban ült, amikor egy baba sírását hallotta meg. Először azt hitte, hogy a szülei megdorgálták a picit valamiért, aztán jobban körbenézett…
„Amint meghallottam a sírást kidugtam a fejem a kocsiból, körülnéztem és megláttam, hogy egy kislány az erkély korlátján kapaszkodik. Azonnal kiugrottam a kocsiból.” – mesélte a férfi egy interjú során.
A Youtube-ra felkerült a felvétel és borzasztó nehéz elhinni, hogy a történet happy end-del ért véget. A háttérből egy nő szörnyű sikoltását is hallani, aki végig szemtanúja volt az események.
A kislány átmászott az erkély korlátján és tovább megy. Majd hirtelen lepottyan. Az eseményt a szomszéd épület lakói vették fel.
A 12. emeletről történő zuhanásnak tragikus vége lenne, de Nguyen Ngoc Manh megmentette a kétéves kislány életét. A férfinak sikerült felmásznia egy közeli kis épület tetejére, mely pont az alatt az erkély alatt volt, melybe a kislány kapaszkodott. Gondolta ha el tudja kapni, akkor mégse közvetlenül a földre fog esni. Sikerült neki!
Szerencsére a gyerek az ölembe esett. Gyorsan átölteltem majd láttam, hogy a szájából vér szivárog. Nagyon megijedtem.
A kislány életben maradt a futárnak köszönhetően, aki csak egy csomagot akart kézbesíteni aznap. A gyerek karjai és lábai eltörtek, de az élete nincs veszélyben.
Nguyen Ngoc Manhnak is kificamodott a karja a mentés során. A futárt hősként ünneplik az országban.
Az esetről készült felvétel itt látható.
😱¡HEROICA ATRAPADA!👏
— Unicanal (@Unicanal) March 1, 2021
Un repartidor le salvó la vida a una niña de 3 años que cayó del piso 12 de un edificio en Vietnam.
La nena sufrió fracturas en la pierna y en los brazos, pero está viva gracias a la heroica acción de Nguyen Ngoc Manh❤️, quien sufrió un esguince.#VIRAL pic.twitter.com/eI03quT0IM
Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!