Régen minden jobb volt! Ugye? Az idősebbek szerint igen, a fiatalabbak szerint nem. A mai fiatalság már elképzelni sem tudná az életét mobiltelefon nélkül. Emlékeztek még a 90-es évek végére? Hogyan hangzott egy telefonhívás? „Csókolom! Kiss Béla vagyok! Elnézést a zavarásért! Julcsikával szeretnék beszélni.”. Mert ugyebár, akkor még nem volt mindenkinek mobilja és szépen, illedelmesen a telefonhoz kellett hívni azt, akivel beszélni szeretnénk. Most meg az egész beszélgetés el van intézve pár hangulatjellel vagy .gif-fel. „Szasz! Mizu?”. Jól van ez így? Hát nem biztos. A fiatalok számára minden adott. A kezük között fejlődik a technológia, ugyanakkor az idősebbek is próbálnak valamelyest lépést tartani. Csak egy picit mindig le vannak maradva. Nem?
Hogyan mérhetjük le azt, hogy kicsit lemaradtunk? Nagyon egyszerűen. A Buzzfeed egyik tesztje alapján egyértelműen ki lehet szúrni azokat, akik a 2000 előtt születtek. Ők azok, akik szerint a trapéznadrág menő, szeretik a Harry Pottert, a melírozott hajat és felcsillan a szemük, ha valamelyik retro rádión megszólal az Eiffel 65 – Blue című száma.
Ezen kívül még a messengeren használt hangulatjelek is árulkodók lehetnek. Mivel egyes emojik már nem „menők”. Szóval, ha valaki ilyeneket használ azt a Z generáció öregnek fogja titulálni. Lássuk, hogy melyek ezek.
1: Lájk jel: Teljesen kézenfekvő módja annak, hogy nyugtázzuk azt, amit az ismerősünk írt nekünk. A baj vele az, hogy van az egésznek egy negatív vonzata. Kicsit olyan, mintha azt írnánk: „Ok…lesz*rom!”. Sok friss pár fekteti le szabályként a kapcsolat elején, hogy ezt nem használják semmi esetre. De valljuk be, hogy az idősebbeknél ez még mindig gyakori.
2: Szívecske: Hogy ez miért ciki, azt csak a Z generáció tudná megmondani. Túl egyszerű. Ehelyett menőbb lehet valamiféle ömlengős .gif. Nem?
3: Príma! Régen ciki volt belenézni a lyukba. Talán ezért? Minden esetre ez is egy oké jel, amit szinte senki nem használ. Legfeljebb valami berögződés lehet…
4: Pipa: Ugyanabból a célból használják, mint az okét meg a prímát.
5: Kaki: Fene tudja! Nem menő használni. Kérdés, hogy pejoratív értelemben kell venni? Nehéz megmondani, mert azért mégis csak mosolyog. Nem? 😀
6: Sírva röhögős szmájli! Ez még az sms-es korszakból maradt meg, ugyanis ez a híres-neves „XD”. A mai napig ez a leggyakrabban használt emoji a világon.
7: Szemeket eltakaró majom: Hát ezt talán akkor használjuk, ha „pironkodunk”, vagy szégyenlősek vagyunk. Vannak, akik megrögzötten odateszik minden mondat végére, teljesen cél nélkül…
8: Tapsolás: Manapság már ez is cikinek számít. Ezeket rendszerint felváltotta valamiféle .gif, vagy animáció. Önmagában ezt is csak az idősebbek használják.
9: Csókos száj: Ha valakinek csókot küldenénk, akkor arra vannak jobb megoldások is. Igazából mélyebb érzelmeket jelent, mint a puszis-szmájli.
10: Grimaszoló arc: Ezt is inkább csak az idősebbek használják. Rettegünk valamitől, vagy nem tetszik valami.
Sok mindent elárul rólunk az, hogy milyen hangulatjelekkel dobjuk fel a beszélgetést. Aki sokat használ ezekből, az bizonytalan. Egyértelműen a túlhasználata az gáz. Az angoloknál végzett felmérés szerint az emberek nagy részének fogalma sem volt arról, hogy melyik hangulatjel pontosan mit is jelent és gyakran rosszul használták őket. Például a padlizsán jelentése sokak számára nem volt egyértelmű.
Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben! Lehetőleg jó sok hangulatjellel teleszórva. 😀