A tegnapi nap folyamán bejelentették, hogy Magyarországot két teljes hétre bezárják, vagyis olyan intézmények is bezárnak, amik eddig még nyitva lehettek. Galgóczi Ágnes tett javaslatot arra, hogy az általános iskolákat és a plázákat is be kellene legalább egy két hétre zárni, és ezzel meg lehetne fékezni a vírus terjedését.

Tegnap még nagyon nyers formában tették közzé az információkat, ugyanis akkor még csak abban voltunk biztosak, hogy a gyógyszertárak, az élelmiszerüzletek, benzinkutak és drogériák zavartalanul működhetnek tovább illetve, hogy a szolgáltatások szünetelnek. Arról azonban egyetlen szó sem esett, hogy mely szolgáltatásokat érinti a szigorítás, mindegyiket vagy csak néhányat.

A Magyar Közlöny ma közzétette azon üzletek listáját, akik nyitva maradhatnak, illetve azon szolgáltatásokat is, melyekre nem vonatkoznak a korlátozások.
Szóval 8-tól nyitva tarthatnak:
– a gyógyszertárak
– az élelmiszerüzletek
– a drogériák
– a piac
– a benzinkutak

– az újságárusok
– nemzeti dohányboltok
– állateledelt és takarmányt értékesítő üzletek valamint a vágóhíd
– kertészeti áruda, faiskola

– munkavégzés, hivatásbeli kötelezettség, gazdasági , mezőgazdasági és erdészeti tevékenység elvégzéséhez nélkülözhetetlen anyagokat és eszközöket értékesítő üzletben, különösen a járművet, a gépet, az alkatrészt, az építőanyagot és az eszközöket árusító üzlet, de ebbe nem tartozik bele a főtevékenységként szórakoztató és háztartási eszközöket árusító üzlet
Március 8 vagyis a Nemzetközi Nőnap alkalmából a virágárusok még nyitva maradhatnak, ám március 9-én, kedden nekik is be kell zárniuk. Hozzátették, hogy a vendéglátó egységek ugyanúgy működhetnek, mint eddig.

Most jöjjenek azok a szolgáltatások, amik zökkenőmentesen igénybe vehetők.
– bank
– magánegészségügyi szektor, ebbe beletartozik a szemüvegkészítés is
– posta, csomagküldés
– szociális szolgáltatások
– autószervíz

– lottózó, totózó
– temetkezés
– informatikai szervíz
– élelmiszer-feldolgozás
– állatorvosi rendelés
– autóbérlés

– állattenyésztés
– közétkeztetés
– épületüzemeltetés és irodai szolgáltatás
– biztonsági szolgáltatás
– ügyvédi szolgáltatás
Minden más, ami nem szerepel a listán, annak szünetelnie kell. Minden üzlet előreláthatóan március 22-ig lesz zárva, a kaszinók pedig csak húsvét után nyithatnak meg. Az edzőtermekben egyedül azon emberek tartózkodhatnak, akik versenysportokat űznek.

A bölcsődék egyelőre nyitva maradnak, ám ha úgy látják, akkor azokat is bezárják. A közigazgatáson belül mindenkit home officera köteleznek kivéve azokat, akiknek nem megoldható az otthoni munkavégzés.
Ezen kívül mindenhol maszkot kell majd viselni. Eddig arról volt szó, hogy csak és kizárólag a 10.000 főnél népesebb városokban, településeken kötelező közterületen is viselni a maszkot, most viszont mindenkinek mindenhol kell majd.

Csak azzal lehet elmenni szabadidős tevékenységre, akivel egy háztartásban élünk. Mindenki mással meg kell tartani a másfél méteres távolságot. Ha valaki a szabadban sportol, annak arra az időre nem kell felvennie a maszkot. Szabad bejárás lesz a parkokba, arborétumokba, erdőkbe.
Az este 8 utáni kijárási korlátozás továbbra is érvényes azokra, akik nem munkába, orvoshoz, kórházba mennek illetve onnan jönnek.