Koronavírusban hunyt el Koltai Lajos szeretett felesége, Katalin

Az utóbbi időben egyre többen kapták el a koronavírus járványt, és sajnos sok sztárt, celebet vesztettünk el általa. Mai cikkünk sem kivétel ez alól, ugyanis nem rég érkezett a hír, hogy a 74 éves Koltai Lajos Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr, rendező, érdemes művész szeretett felesége is elkapta vírust.

Bordás Katalin és Koltai Lajos 1969-ben házasodtak össze és azóta békében-boldogságban szerették egymást. Lajos még csak 23 éves volt, mikor egybekeltek szerelmével és 52 éven át hűen kitartottak egymás mellett.

A tragikus hírt maga az operatőr mesélte, így biztos, hogy nem kacsa hírről van szó.

“Sajnos, elvesztettük őt…A kórházban kiderült, hogy elkapta a vírust is, és a vége felé már ez is közrejátszott abban, hogy nem bírta tovább a szervezete.” – mondta összetörten Koltai.

Katalinnak vesebetegség miatt kellett befeküdnie a kórházba, de sajnálatos módon állapota nem mutatott javuló tendenciát. Sőt, inkább stagnált. Ekkor támadta meg legyengült immunrendszerét a vírus, és ezzel már nem tudta felvenni a versenyt. A házaspár nagyon ritkán adott interjút vagy szólalt meg házasságukkal, magánéletükkel kapcsolatban. Mindenképpen védeni szerették volna azt a média előtt.

Akkor találkoztak, mikor Katalin jelentkezett Koltai első amatőr filmjének főszerepére. Ekkor még mindketten tinédzseréveik végén jártak, de hamar egymásba szerettek. Katalin egyébként megkapta a főszerepet a filmben. Házasságukból két gyermek látta meg a napvilágot, méghozzá két kislány. Az egyik Nóra, a másik a Katalin nevet kapta. Nóra jelenleg is Angliában, Londonban él és ott folytatja sminkmesteri tanulmányait, Katalin pedig fotóügynökségnél tevékenykedik.

Mindkettejüket mélyen megrendítette és sokkolta édesanyjuk halálhíre. Őszinte részvétünk az egész család számára. Legyen Katalinnak könnyű a föld!