A 18 éves Abby Tannetta olyan élményeket ált át, amit legnagyobb ellenségének se kívánna. A fiatal lány kölcsönkérte szülei lakókocsiját, hogy barátaival elmehessen megünnepelni a suli végét. Alvás közben azonban megtámadták, de ő ebből nem vett észre semmit. Meggyötörten ébredt, s mikor kitakarózott látta, hogy egy hatalmas pók van a testén.
Eleinte azt hitte, hogy egy úgynevezett hamis özvegy, így sikítva rohant ki a sátrából. Mikor visszament már hűlt helyét találta az állatnak. Néhány nappal később Abbyt kórházba szállították és egy sürgősségi műtétet kellett rajta elvégezni. Az orvosok azt mondták a lány szepszist fog kapni, ha azonnal nem kezelik a sérülését.
„Olyan fájdalom kerített hatalmába mely még álmomból is felébresztett. Mikor kinyitottam a szemem és kitakaróztam láttam, hogy egy óriás pók rohan le rólam. A fájdalom az idő múlásával egyre elviselhetetlenebb volt. Mikor megnéztem láttam, hogy duzzadt és piros. A karomat alig bírtam megmozdítani. Néhány pillanat múlva elgyengültem és szédülni kezdtem, majd tüzelt a bőröm és úgy éreztem a szívem felrobban. A testemen lévő duzzanat pedig egyre nagyobb lett, hiába szedtem antihisztamint.” – mesélte a lány.
Abby ezelőtt is nagyon félt a pókoktól, de most még jobban tart tőlük. Elmondása szerint még a lakókocsihoz is fél visszamenni. Ha meglát egy kis pókot azonnal pánikba esik. A 18 éves fiatal egyébként már korábban is járt szülei lakókocsijával a Cardigan Bay Holiday Parkban, de még sosem találkozott olyan pókkal, mint ami megmarta.
A szüleinek sikerült megtalálni és befogni a lakókocsiban elbújt pókot. Lefényképezték, hogy az orvosoknak meg tudják mutatni milyen fajta marta meg. Egyes források szerint az eset nemsokkal azután következett be, hogy a Brit Arachnológiai Társaság közleményt adott ki a pókfajok hirtelen és drasztikus populáció növekedése miatt.
Abby három nappal később sem tudott aludni a fájdalomtól, így meglátogatta a háziorvost. A doki azonnal felmérte, hogy komoly baj van, ezért antibiotikumot írt fel neki és mondta, ha gennyezni kezd a duzzanat, akkor azonnal menjen be a kórházba. Két napra rá kifakadt a seb.
„Nem éreztem jobban magam az antibiotikumtól. Mikor hétfő reggel felébredtem láttam, hogy tiszta vér és genny a pólóm. Levettem és az egész testem tele volt vele. Nagyon ijesztő volt. Bementem a kórházba, de borzalmasan éreztem magam. Lángolt a testem és vérnyomásom az egekben volt. Az orvosok azt mondták, hogy műtétre van szükségem, én pedig döbbenten néztem anyukámra. Nem szeretem a vért sem a tűket. Nagyon féltem, de azt mondták, muszáj, ha nem akarok szepszist kapni.”
Abby tünetei egyre súlyosabbak lettek. Infúzióra akarták kötni, mert már teljesen kiszáradt, de hirtelen pánikrohamot kapott majd elájult. A remegése miatt nem tudták beszűrni neki a branült.
„Nem kaptam levegőt ezért oxigénmaszkot tettek rám és hallottam, hogy az orvosok azt mondják: Úristen, tényleg rosszul van”
Abby csak helyi érzéstelenítőt kapott, miközben az orvosok próbálták kitisztítani a sebet. A műtét sikeres volt, de a biztonság kedvéért bent fogták éjszakára. Másnap szülei hazavihették, viszont a kórház kirendelt mellé egy ápolót, aki mindennap meglátogatta őt, lekezelte a sebet és ellenőrizte az állapotát.
„Nehéz volt a felépülés is, mert komoly fájdalmaim voltak. Pár hét múlva vissza szeretnék menni a lakókocsihoz, de nagyon félek. Korábban az emberek azt mondták, hogy oh, ez csak egy pók nem fog megenni vagy bántani. Nos, nekem nem ez a tapasztalatom.” – mesélte Abby
Ti is féltek a pókoktól?