2021. március 1-től minden egészségügyi intézmények át kellett térni az egészségügyi szolgálati jogviszonyra. Február 6-án Aba városának önkormányzata egy taggyűlést kezdeményezett a kissebségi tulajdonosok részvételével (Csősz, Sárosd, Sárkeresztúr, Sárszentágota, Seregélyes, Soponya, Tác). A kialakult vírushelyzet miatt ez egy írásos szavazás formájában valósult meg.
Arról kellett dönteni, hogy a rendelő alkalmazottai az ügyvezetőt is beleértve egészségügyi jogviszonyban végezzék tovább a munkájukat elsejétől. Valamint arról is dönteni kellett, hogy az ügyvezető munkaszerződését el kell készíteni és aláírni a tulajdonosi társaságnak.
Előbbit megszavazták, utóbbit nem. Mivel nem lett igazgató, így a vezető nélkül maradt szakrendelő nem fogadhat beteget. Sőt! A dolgozók februári munkabére is a levegőben lóg.
A szakrendelőt működtető társaság taggyűléséből kellett volna kijelölni egy személyt, aki a cég és a taggyűlés nevében aláírja az ügyvezetői szerződését. Ezt a kijelölést utasították el a kisebbségi tulajdonosok.
Aba Város Önkormányzata felszólította a kisebbségi tulajdonosokat a helyzet rendezésére. Állítólag összeférhetetlenség áll fenn a polgármester és a szakrendelő ügyvezetője között. A szakrendelő ügyvezető igazgatója Aba polgármesterének hozzátartozója (felesége). Itt van valahol a kutya elásva.
Nem csak Aba az egyetlen település, ahol gondok vannak márciussal. A budapesti Szent Imre Kórház intenzív osztályának dolgozói közül tizenheten felálltak és elbúcsúztak. A felmondásuk mögött a munkakörülmények és a fizetés áll. Rengeteg pótlék és ügyeleti díj lóg a levegőben. Több kórházban is voltak emiatt fennakadások.
Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!