Sok szülő hozzászokott ahhoz, hogy a könnyebbik utat válassza, ha a gyermekét le kell foglalnia. Általában odaültetik őket a játékos ládához, amiben tornyosulnak a jobbnál-jobb játékok, míg ők saját elfoglaltságukkal törődnek. Ezek a játékok azonban nem igazán fejlesztik a gyerekeket, sem mentálisan, sem fizikailag a szocializációról már ne is beszéljünk. Számos tanulmány kimutatta, hogy a rengeteg játék elvonhatja és csökkentheti a gyermekek figyelmét, amik problémákat okozhatnak felnőttkorban. Mai cikkünkben azt hoztuk el nektek, hogy miért fontos, hogy a szülő elegendő mennyiségű és minőségű időt töltsön gyermekeivel.
1, A túl sok játék csökkenti a gyerekek figyelmét
Egy tanulmányban 24 kisgyermeket figyeltek meg, akik 3, 12 és 21 darab játékkal játszottak pontosan 10 percig. A kutatók megállapították, hogy a gyerekek több időt töltöttek a 3 játékkal játszva, ezzel bizonyítva, hogy a gyerekeknek nincs szükségük több játékra a szórakozáshoz.
Ez arra engedett következtetni, hogy a túl sok játék csökkenti a gyermekek figyelmét, így nem tudják fejleszteni a fantáziájukat, gondolataikat. Ennek eredményeként a kicsik nem fognak tudnak koncentrálni és küzdeni az életükben bekövetkező dolgokkal.

2, A játékok rombolják a szülő-gyerek kapcsolatot.
Egy Oxfordi tanulmány szerint azok a szülők, akik játékokkal halmozzák el a gyerekeiket kerülni akarják a velük eltöltött közös időt. A kutatás szerint sokkal nagyobb előrehaladást mutatnak az érzelmi és társadalmi fejlődésben, ha gyakran vannak szüleikkel.
Egy pszichológus teljes mértékben egyetért ezzel a kijelentéssel, és hozzáteszi, hogy az erős szülő-gyermek kapcsolat kiépítése növeli a gyerekek érzelmi intelligenciáját, ami mind a szellemi állapotuk, mind a képességeik előnyeit szolgálja.

Ajándékötletek, amelyek sokkal szórakoztatóbbak, mint a játékok:
3, Órák vagy speciális tanfolyamok
Ha gyermek szeret énekelni, táncolni, festeni, vagy érdeklődést mutat a sport iránt, akkor könnyedén fejlesztheted a képességeit és le is kötheted a figyelmét. Ma már rendkívül érdekes és szórakoztató tanfolyamokat lehet találni, amelyek inkább a gyermek hobbija felé irányulnak.
Nem vagy biztos benne, hogy tetszik a gyereknek? Ne aggódj. Sok olyan online tanfolyam van, amiket kipróbálhat és megnézheti, hogy egyáltalán tetszik-e neki vagy sem. Figyeld meg, hogy gyermeked mely tevékenységeket részesíti előnyben, miket szeret csinálni. Ez segít megtalálni az új kedvenc hobbiját.

4, Évente megtartott hagyományok
Mit szólnál ahhoz, ha a legújabb iPad megvásárlása helyett elvinnéd a gyermeked Disneylandbe? Tudjuk ez egyszeri dolognak tűnik, viszont gondolj bele, milyen maradandó és hosszú távú emlékeket szerzel így a családnak. Ha még hagyománnyá is teszed az utazás, mondjuk minden évben elmentek egyszer, akkor várni fogja a napot, és különleges élményeket is szerzel vele.
Nem kell, egyébként, hogy ezt pont születésnapra kapja meg, lehet bármikor, amikor neked tetszik és a pénztárcád is elbírja. Válassz egy nyaralási helyszínt és vállald, hogy minden nyáron vagy esetleg télen elmész a családdal. Képzeld el azokat a fotókollázsokat, amiket az utazás után készít a fényképekből.

5, Jegyek moziba vagy sportmérkőzésekre
Nyilván ha nem engedheted meg magadnak, hogy elmenjetek Disneylandbe, akkor ás oldalról is megközelítheted a dolgokat, például vegyél jegyet a kedvenc sportcsapata meccsére, és menjetek el együtt. Ez pici szokások és hagyományok, amik még közelebb hozzák a gyermeket. A legjobb ha van olyan csapat, amiért mindketten rajongtok.
Egy másik nagyon egyszerű és jó program a közös filmnézés és szórakozás. Csak iktass be egy filmes vagy színházas hétvégét, ha nem akartok otthon maradni a TV előtt. Ha nem akarod, hogy a közös napotok csak egy-két programba merüljön ki, akkor menjetek el állatkertbe, múzeumba…stb.

6, Fedezzétek fel együtt a környéket
A helyi ismeretek bővítését is egyfajta programnak tekintheted. Például a családdal közösen a város összes pizzériáját és fagyizóját kipróbáljátok, hogy megtudjátok állapítani melyik a legjobb. Ezek a hetente szervezett kirándulások minden bizonnyal különleges élményekkel gazdagítják gyermeked, amivel még közelebb kerültök egymáshoz.
A városotok felfedezése egészséges is lehet, főleg ha kerékpárral járjátok be azt.

Ti mit szoktatok a gyermekeitekkel csinálni? Vannak hagyományos programok, amiket megszerveztek?