Még március végén állt keresztbe az Ever Given elnevezésű hajó a Szuezi-csatornán, megakadályozva ezzel több, mint 370 hajó zavartalan közlekedését. Kínából a hollandiai Rotterdamba tartó hajó egy homokvihart követően feneklett meg, blokkolva ezzel a világ egyik legforgalmasabb vízi útvonalát. Az Ever Givent március 23-án érte a baleset, aminek következtében a Szuezi-csatornába szorult. A kétszázezer tonnás hajó elvágta a többi hajó útját, ami jelentős bevételkiesést és áruhiányt okozott a világ különböző országaiban.
Az Ever Givent csak úgy lehetett kiszabadítani, hogy legalább húsz köbméter homokot kiástak, ezzel elérve azt, hogy 12-16 méteres mélység után a hajó kormányozhatóvá váljon. A mentőakcióban két kotrógép, kilenc vontatóhajó és négy ásógép vett részt. Ám a megfeneklett hajó miatt jelentős költségkieséssel kellett szembenéznie azoknak a cégeknek, akiknek hajói a Szuezi-csatornában ragadtak. A világkereskedelem tizenkét százaléka zajlik a csatornán, amin naponta több, mint tíz millió dollár értékű árut szállítanak át.
Most pedig Egyiptom vezetése egy milliárd dollárt követel azért, hogy átengedjék a hajót a csatornán. Az áruszállító hajó hat napig állt keresztbe a csatornán, ami gátolta az áruszállítást, de ebben az összegben benne van annak a nyolcszáz embernek a bére is, akik a hajó kiszabadításán dolgoztak, illetve a kompenzáció, amiért közel négyszáz hajó volt kénytelen várakozni. Az előzetes becslések szerint Egyiptomnak 95 milliós veszteséget okozott az a közel egy hét, amíg az Ever Given elállta az utat.
Abdulah Abdulgavad hat napon át éjt-nappallá téve azon dolgozott, hogy a hajó kiszabaduljon a Szuezi-csatornából. A kép, amin a férfi markolójával próbálta kiszabadítani az Ever Givent, mára mémmé vált. Az egész világ csodálta a markoló kezelőjének munkáját és az emberek tiszteletüket fejezték ki a kitartó és alapos munka miatt.
A 28 éves Abdulah közvetlenül azután, hogy az Ever Given elakadt a csatornában, értesítette főnökeit, majd nekilátott a munkának. A férfi napi huszonegy órát dolgozott, ráadásul életveszélyben. „Végig rettegtem, hogy a hajó megbillenhet. Mert, ha arrafele borul, ahol én vagyok, akkor viszlát nekem és viszlát a markolómnak. Láttad, hogy mekkora a hajó, és láttad, hogy mekkora a markolóm. Rettenetes volt” – mondta a markológép vezetője.
A férfi munkájáról mémek születtek, amelyek elmondása szerint még elhivatottabbá tették őt. „Úgy voltam vele, hogy ha gúnyt űznek belőlem, akkor csak azért is megmutatom, hogy meg tudom csinálni. Nekem az egész nem volt annyira vicces, mert nem tudtuk, hogy sikerül-e kiszabadítani a hajót, én meg ott voltam a szitu közepén” – fogalmazott.
Az Ever Givent végül március 29-én sikerült kiszabadítani, de addigra Abdulah Abdulgavad és kollégái majd összeestek a fáradtságtól. Mint mondták, annak, hogy akció sikeres volt, nagyon örülnek és így minden egyes küzdelemmel töltött perc megérte.
Ám a harc itt még nem ért véget. A megfeszített munkáért ugyanis eddig egy vasat sem kaptak. Ezen kívül Abdulah túlórapénzt sem kapott, sőt, még köszönötet sem mondtak neki a megfeszített munkáért. A férfi bejelentését többen is felháborítónak találták, ezért gyűjtést szerveztek a javára a Twitteren.