Már korábban felröppent a hír, hogy azok az emberek, akik beadatják maguknak az oltást kapnak egy dokumentumot, mellyel igazolni tudják, hogy megkapták a vakcinát. Ameddig el nem kezdték kiküldeni ezeket a plasztik kártyákat addig, nem is igazán tudták, hogy kiknek jár, hisz olyanok is kaptak, akik nem kaptak oltást. Mint kiderült azok is jogosultak rá, akik átestek a koronavíruson és ezt pozitív teszttel vagy antitestet igazoló orvosi dokumentációval alá is tudják támasztani. Ez esetben a kártyán egy lejárati dátum jelenik meg, ami mindenkinél változó.
Már elég sok ilyen kártyát adott postára az állam, és sokan meg is kapták már, ám több kérdés is felmerült azzal kapcsolatban, hogy mégis mi a fenét lehet vele kezdeni, mire is jogosítja fel a birtokosát. A kíváncsi természetű emberek azonnal elkezdtek nyomozni utána. Cikkeket olvastak, a Magyar Közlöny erre irányuló részeit bogarászták át, hogy rájöjjenek jégkaparáson kívül másra is jó. Sajnos a keresés nem hozott eredményt és maga a kormány sem mond semmit, mihez is lehet ezzel kezdeni.
Egy Facebook felhasználó mélyebbre ásott, és több illetékes szervet is felhívott, akik közül senki sem tudott választ adni, de felhívták a figyelmét, hogy ne dobja ki, csak tegye el a fiókba. Most, hogy a beoltottak száma elérte a 3 milliót még többen kapják majd meg az igazolványukat, a kérdés viszont még mindig ugyanaz mint eddig.
Az ATV Híradója felkereste a Belügyminisztériumot és nekik is feltették eme ominózus kérdést illetve azt is, hogy miért nem szerepel a beadott vakcina neve rajta. A minisztérium válaszában átirányította a csapatot a koronavirus.gov.hu weboldalra, de választ újfent nem találtak. A következő mondatot viszont hozzátették:
„Az igazolvány felhasználhatóságára vonatkozó kérdés idő előtti.”
(Ezt hívjuk nesze semmi fogd meg jól válasznak)