HomeInterestingEgy 88 éves férfi autóval hajtott a sírok közé - Elképesztő magyarázatott...

Egy 88 éves férfi autóval hajtott a sírok közé – Elképesztő magyarázatott adott, amikor megkérdezték miért hajtott a sírok közé…

Nem egy és nem két alkalommal volt már téma, hogy szabad-e hagyni 60 év felettieknek, hogy vezessenek. Van, aki azt vallja, hogy nem mert sem a reakcióidejük, sem a látásuk nem olyan már mint régen, így könnyebben okoznak balesetet. Persze jó pár 60 feletti úgy gondolja, hogy nincs velük semmi probléma és bátran mehetnek az utakon, ám a mostani posztunk is alátámasztja, hogy ez nem igaz.

Egy 88 esztendős idős férfi március 31-én meg akarta látogatni rokonai sírját a lengyel Orzesze városában, ám “picivel” tovább hajtott mint kellett volna. A férfi berongyolt a sírok közé ezzel pedig több, mint 22 sírt rongált meg. A rendőröknek azt mondta, azt hitte simán elfér kocsijával a sorok között ezért is hajtott be. Egy idő után viszont rájött, hogy a kocsi karosszériája “súrolja” a sírköveket. Mondta, hogy problémái vannak a helyek közti távolságok meghatározásával. Nem tudja, hova fér be kocsijával és hova nem.

A rendőrség kb. 40 ezer forintnak megfelelő összegre büntette a férfit, illetve 5 büntetőpontot is adtak neki. Tekintettel életkorára úgy döntöttek, hogy orvosi vizsgálatra küldik. Az alkalmassági vizsgálat során be kell majd jelölnie a dokinak, hogy alkalmas-e még gépjármű vezetésre vagy sem.

Az életkor előrehaladtával akarva akaratlanul is gyengülnek a pszichomotoros képességek és ezen nincs mit szégyellni. Azokat az időseket, akik még mindig vezetnek sokkal gyakrabban kell vizsgálni, mint a fiatalabbakat.

Az egészség és a motoros készségek számos tényezőtől függenek, de nemcsak az életmódtól és az étrendtől, hanem a genetikától is. Néhány idős ember nagyon ügyes, de bizony akadnak olyanok is, akiknek már nem szabadna a volán mögött ülni. Az esetleges balesetek kiküszöbölése miatt a 60 évnél idősebbeket évente vagy kétévente vizsgálnák vagy ingyenes képzést biztosítanának nekik.

A forgalmi szakértők szerint azonban ez nem elég. Szerintük a 70 év feletti embereknek már nem szabadna autót vezetni és automatikusan el kellene venni tőlük a jogosítvány. Lengyelországban jelenleg nincs előírva, hogy az idősebb járművezetőknek kötelező orvosi vizsgálaton kellene részt venni. Arra azonban van lehetőségük, hogy ingyen képezzék magukat és helyt álljanak a forgalomban.

Az Európai Unió ezzel szemben komolyan fontolgatja a kötelező tesztek bevezetését 60 év felett. Persze ez a szankció még mindig vita tárgyát képezi. Sok politikus szerint ez hátrányosan megkülönböztetné az időseket.

Ti mit gondoltok?

Most Popular

Recent Comments