Őszintén szólva csak idő kérdése volt, hogy mikor kezdik el hamisítani a meglévő koronavírus vakcinákat. Mint ahogy eddig szinte mindennel megtették, úgy ez sem lehetett kivétel. Összesen kettő olyan esetről számoltak be, amikor hamisított koronavírus vakcinát fedeztek fel. Az esetek egyébként teljesen függetlenek voltak egymástól. Az egyik eset Mexikóban , a másikat pedig Lengyelországban történt. Egyetlen közös nevező van köztük, mégpedig, hogy a Pfizer vakcinákat hamisították.
Egyes források szerint a lengyeleknél lefoglalt kamu oltóanyag vélhetően egy ránctalanító folyadék volt. Miután maga a Pfizer tudomást szerzett az egészről azonnal elkezdték letesztelni a felcímkézett kamu oltóanyagokat. De még mielőtt elkezdődtek volna a vizsgálatok, már akkor feltűnt a cég szakembereinek, hogy valami nem stimmel vele. Alaposan szemügyre vették a folyadékot tartalmazó üveget és egyértelművé vált számukra, hogy ez nem az eredeti vakcina.
Szerencsére a lengyelországi hamisított vakcinákat nem adták be senkinek, mert még januárban fedezték fel azokat egy férfi lakásán. Az elkövetőknek az volt a célja, hogy hasznot húzzanak a korlátozott számban kapható vakcinákból, valamint az oltási kampányokból.
A mexikói verziókkal már más volt a helyzet, ugyanis azzal 80 embert sikerült beoltani egy kórházban. Egy dózis vakcinát 302-303 ezer forintnak megfelelő dollárért értékesítettek. Azok, akik megkapták a kamu oltást, eddig nem tapasztalak semmilyen egészségügyi problémát. Se lázuk nem volt, nem lettek levertek, nem fájt a karjuk az oltás helyén…
Miután a mexikóit is sikerült lefoglalni a szakemberek azonnal nekiláttak leellenőrizni őket. Kiderült, hogy egyik vakcinának sem stimmelt sem a dátuma, sem pedig a sorozatszáma. Ezeket az adatokat nagyon könnyen le tudták ellenőrizni, ugyanis minden tagállam kap egy listát a vakcinaszállítmányokról, amin minden szükséges adat fel van tüntetve.
Mivel a gyógyszergyárak eleve fel voltak készülve arra, hogy egy nap biztos lesznek, akik megpróbálják meghamisítani az oltóanyagokat, így mindig próbáltak résen lenni, hogy megakadályozhassák annak beadását. A hamisított vakcinák mellett kamu oldalak is törlésre kerültek az Egyesült Államok és Mexikó területén. A weboldalak segítségével próbálták meggyőzni az embereket, hogy partnerségben állnak a gyógyszergyártókkal így csak eredeti vakcinákat árulnak.
Sajnos nem ez a két eset volt az első, mikor hamisított vakcinát foglaltak le. Márciusban Dél-Afrikában és Kínában is rengeteg kamu oltóanyagot foglaltak le, melyek egy erre a célra fenntartott raktárhelyiségben pihentek. A rendőrség minden gyanúsítottat letartóztatott, akik ellen jelenleg is eljárás folyik.
Persze nemcsak a Pfizert, hanem a Szputnyikot is megpróbálták meghamisítani és eladni. Nagyjából 6000 dózisnak megfelelő mennyiséget foglaltak le egy magánrepülőgépen.
Titeket meglepett a dolog?