HomeInterestingEz a lány közzétette meghiúsult esküvői képeit. Mindenkinek tanulságos történet!

Ez a lány közzétette meghiúsult esküvői képeit. Mindenkinek tanulságos történet!

A legboldogabb pillanatok közé sorolható, amikor egy férfi úgy dönt, megkéri kedvese kezét. Hiába élt már együtt a pár évek óta, az mégsem fogható ahhoz az érzéshez, amikor férj és feleségként hajtják álomra fejüket. Sok nő már kislány korában eljátszadozott a gondolattal, hogy milyen jó lenne, ha egy nap eljönne érte a szőke herceg fehér lovon és boldogan élnének, míg meg nem halnak. Ugyanezt az álmot kergette cikkünk főszereplője is, aki megtalálta élete párját, de mégsem élvezhette ki sokáig a boldog perceket.

Debbie Gerlac egy fiatal menyasszony, aki Arizonában élt vőlegényével együtt. Szíve több ezer darabra tört, mikor szerelme, Randy esküvőjük előtt nyolc hónappal életét vesztette. A nő ennek ellenére, felvette kiválasztott esküvői ruháját és képeket készíttetett, bár ekkor már párja nem lehetett mellette. Kérte a fotóst, hogy Photoshoppolja rá a képekre, hogy emlékezni tudjon a nagy napjukra. Debbie a képeket megosztotta a közösségi oldalakon és nyílt levelet tett közzé, ami egy nagyon fontos üzenetet foglalt magába.

„Elképzeltem életem legszebb napját, ahogy felébredek, felveszem a legszebb esküvői ruhát a világon, végigmegyek a folyosón egészen a templom bejáratáig. A sorok között vonulva rápillantok a közös barátainkra és a családtagjainkra. Ezután egymás szemébe nézünk Randyvel és örök hűséget fogadunk egymásnak Isten színe előtt. Ez lett volna az a  nap, amiről egészen kislány korom óta álmodom.”

„De, amikor ma felébredtem, egyedül voltam és a lelkem romokban hevert. Fel kellett fognom, hogy az édesapám nem fog odakísérni az oltárhoz, nem adja át a kezem Randynek, nem látom a reakcióit, amikor meglát az esküvői ruhában, amit előtte nem mutathattam meg neki, mert a babona szerint balszerencsét hoz. A legszörnyűbb pedig, hogy nem fogok feleségül menni életem szerelméhez.

– Ő volt az a férfi, aki mellett megtaláltam a boldogságot. Egy olyan partner volt, aki örökre megváltoztatta az életemet. Képtelen voltam feldolgozni, hogy már nincs többé és már nem érezhetem szerető ölelését.”

Randy egy motorbaleset következtében vesztette életét. Debbie arra kéri az embereket, akik elolvasták a posztját, hogy mindenki nagyon vigyázzon magára akár autóval, akár motorral közlekedik az úton. Legyenek körültekintőek és óvatosak, hogy elkerüljék az ilyen tragikus körülményeket.

„Szeretlek, Randy Zimmerman. ”

Vigyázz magadra odafent a mennyországban.

Most Popular

Recent Comments