A barátság értékesebb dolog, mint az arany. De mi van akkor, ha csak azt hisszük, hogy valaki a barátunk és kihasznál minket. Mint egy mellkason melengetett kígyó. Nagyon veszélyesek, az ilyen emberek. Senki nem tudhatja, hogy kiket enged közel magához… Általában akkor bújik ki a szög a zsákból, amikor valami probléma van az életünkben. Akkor tudjuk meg, hogy kire számíthatunk.
Mutatunk is három rövidke történetet azoktól, akiket egy közeli barát vert át…
Klaudia:
„Utolsó évem volt a suliba. 17 éves voltam. Nem itt kezdtem a középiskolát, de a családommal elköltöztünk és itt lyukadtam ki. Apám Török származású így örököltem a bőre színét. Nem panaszkodtam egyébként. Fiúk érdeklődéséből nem volt hiány, viszont egy igazi barátnőre vágytam. Egyik szünetben ismerkedtem meg egy Szilvia nevű lánnyal. Azonnal nagy barátság alakult ki köztünk. Együtt tanultunk, moziztunk és mindent megbeszéltünk. Ez így ment hetekig, amíg egyszer át nem mentem hozzá, hogy együtt tanuljunk. Kiment a szobából és én megláttam a naplóját az asztalon. Tudtam, hogy nem szabadna belenéznem, de megtettem. Az utolsó bejegyzés ez volt. „El kell pusztítanom Klaudiát! Gyűlölöm őt… ez a mocsok takarodjon vissza a fajtájához.” Mikor belépett látta, hogy a naplóját fogom a kezemben könnyes szemekkel. Letettem és elmentem. Utána soha nem beszéltünk.”
Renáta:
„Úgy tűnt számomra, hogy ő a legjobb barátom. Ott volt az esküvőnkön és a gyermekeim keresztapja lett. Nagyon szerették a rokonok is. Egy nap azonban minden szivárvány feloszlott. Kezdetben nem hittem el a róla szóló pletykákat, de később minden beigazolódott. A férjem SMS-eket mutatott, melyekben olyanokat írt, hogy: „Renáta nem érdemel meg téged. Túl jó pasi vagy. Hogy néz már ki a terhesség óta?! Elhanyagolta magát. Ilyen nőt akarsz magad mellé? Tutira nem…”
És ezek még nem is a legcifrábbak voltak. A férjem azt mondta, hogy nem érdeklik ezek az üzenetek. Több hónapon keresztül mutatta, ha valami ilyesmit írt. Nem csináltunk belőle ügyet, mert mégis csak a gyermekeim keresztapja. Nem foglalkoztunk vele, de mára tudjuk legalább, hogy nem bízhatunk benne…”
Gréta:
„A kollégiumban ismerkedtem meg egy lánnyal, aki a HÖK(hallgatói önkormányzatnál volt). Nagyon jóban voltunk… legalábbis nekem úgy tűnt. Rendkívül jó tanuló voltam ezért furcsállottam, hogy sok csoportba nem vettek fel, illetve számtalan megmagyarázhatatlan akadály került elém a jelentkezéseimmel kapcsolatban. Egy nap aztán rezzenéstelen arccal mondta a szemembe, hogy „Nem szeretlek és nem akarom, hogy ez a suli összejöjjön neked. Egyébként is, hogy lehetsz ilyen hülye…. nem esett le, hogy végig szívatva voltál? Ott próbáltunk alád tenni, ahol tudtunk..”
Mit gondoltok? Szörnyű ugye? Van hasonló történetetek? Írjátok meg kommentben!
