Laura Micetich 3 évvel ezelőtt döntött úgy, hogy véget vett addigi életének, és változtat. Akkoriban több mint 135 kg-ot nyomott, amelynek következménye kép komoly egészségügyi problémákkal küzdött. Például a hyperthyreosis, a magas vérnyomás és a prediabetes.
Rájött arra, ha nem kezd radikális változtatásokba, nem lesz boldog és hosszú élete. Az egészségi állapota romlani kezdet, és súlycsökkentő műtéten kezdet gondolkodni.
Ám végül is az Edzőterem mellett döntött. Ahogy egyre jobb lett az egészségi állapota, úgy kezdett egyre jobban beleszeretni a fitneszterembe és az egészséges táplálkozásba.
Az első egy évben közel 45 kg-tól szabadult meg, ezek segítségével. Étkezéséből teljesen kizárta a cukrot és a szénhidrátot. Csak természetes alapanyagú ételeket fogyasztott.
Olyan egyszerűnek tűnik, de biztos mindenki próbált már fogyókúrázni. Ha belegondolunk, nem is olyan könnyű. Hatalmas kitartásra és elszántságra volt szükség ahhoz, hogy ezt végig tudja csinálni.
Minden nap keményen edz, és dolgozik azért, hogy az amit elért ne vesszen kárba.
A vásárlásnál mindig alaposan megnézi, hogy mit vesz. Semmilyen káros és mű dolgot nem fogyaszt. Csak a természetes összetevőkből készült termékeket vásárolja.
Az ételeit gondosan, ő maga készíti. Sok nyers zöldséget fogyaszt.
A kezdet, a folyamat és a vég képekben. A közel 136 kg-ról 3 év alatt 80 kg-ra fogyott. De ez a képeken is látszik, egy csupa izom lány lett az egykor túlsúllyal küzdő személyből.
Az életévé vált a súlyemelés.
Ma már egy teljesen más ember néz vissza, ha belenéz a tükörbe. Elmondása szerint, ha most kellene belevágnia, akkor is elkezdené.
A régi ruhát megtartotta, mondván nem akarja elfelejteni, hogy milyen volt. Ez ad neki erőt a folytatáshoz.
Előtte-utána.
A folyamat képekben.
Ma már csak az izom az ami a testén felelhető. A kemény munka leégetett minden zsírt.