A genetika, vagy más néven az örökléstan valójában az élőlények és a gének variánsainak tudománya. Azt kevesen tudják, hogy a genetika tudományát, már az őskorban gyakorolták méghozzá azzal, hogy háziasították a növényeket és az állatokat. De az ember szaporodásában is nagyon nagy szerepet játszik, hiszen mind az anya mind az apa át tudja adni saját génjeit az utódoknak. Mivel a férfiaknak dominánsabb kromoszómáik vannak, ezért nagyobb a valószínűsége, hogy a gyermek külsőleg rá fog jobban hasonlítani. Ám a történelem során tapasztaltunk már érdekességeket, ezért nem lehet 100%-ban erre a tudományra hagyatkozni, például elképzelhető, hogy a gyermek kicsit sem hasonlít a szüleire vagy épp a testvérére. Viszont, ha DNS tesztet csináltatnak, az cáfolja azt a hipotézist miszerint nincs köztük rokoni kapcsolat. A mai cikkünkben olyan embereket gyűjtöttünk össze, akik egyértelműen bizonyítják, hogy a genetika teljes mértékben kiszámíthatatlan.
“Félig ázsiai vagyok, félig pedig európai, a legérdekesebb az egészben, hogy vörös hajam van. Na hogy tetszik nektek ez a keverék?”
“Félig albínó, félig pedig melanéziai vagyok. A szemeim kéken virítanak a hajam pedig szőke és sötét bőrű leszármazottaim vannak. Szóval egy igazi kis csodabogár vagyok.”
Hihetetlen de ezek a lányok édestestvérek. Bár sokan nem hiszik el nekik. Amikor megmutatják, hogy egy anyától és apától származnak, mindenkinek leesik az álla.
“Édesanyám fehér, édesapám pedig sötét bőrű. Ebből a kombinációból lettem én, akinek félig világos félig sötétebb bőre van.”
“Sokan nem akarják elhinni, de ő bizony a kisfiam. Inkább az anyjára ütött, mint rám.”
“Elmondhatom magamról, hogy nagyon egyedi megjelenésű testvérem van. Nem elég, hogy vörös hajjal született, de még a szeme is heterokrómiás. Én azt mondom ő a genetika remekműve.”
“Az emberek mindig rácsodálkoznak a szememre. Azt mondják még sosem láttak ilyet. Ez a heterokrómia egyik fajtája.”
“Mindenki azt hiszi, hogy kontaktlencséket használok ahhoz, hogy ilyenek legyenek a szemeim. Az igazság az, hogy én így születtem…
… Íme, a gyerekkori fotóm, ami tökéletesen bizonyítja.”
Ezt a jelenséget úgy hívják distichiasis, amikor is a szempillák két sorban nőnek.
“A barátomnak és nekem ugyanazon a helyen van anyajegyünk.”
“Azt hiszem az a darab, ami belőlem hiányzik valójában a testvéremben van.”
“A családunkban mindenkinek vörös haja van, kivéve a nagymamámnak és a nagynénémnek.”
Ilyen, amikor az ikrek megtalálják a boldogságot.
“Mi vagyunk a világ legnagyobb albínó családja, amire maximálisan büszkék vagyunk.”
“Pigmenthiánnyal születtem, de sosem gondoltam volna, hogy pont a szőrszálaimban fognak megmutatkozni.”
“Csináltattam egy névjegykártyát, amire azt írattam, hogy az a fehér szemöldökös fickó. Azóta mindenki ilyet kér tőlem.”
“Tudjuk, te is nehezen hiszed el, de igen mi ikrek vagyunk, annyi a különbség, hogy a testvéremben van egy kis ír vér.”
“Senki sem hiszi el, hogy ikertestvérek vagyunk, mert én fekete bőrű vagyok, Lucy pedig fehér. Még édesanyánk is meglepődött, mikor megszülettünk.”
Ismersz ilyen embereket?