A várandósságnak vannak bizonyos jelei, melyek szó szerint szembetűnőek. Ilyen a megdagadt láb, nehézkes járás, gyakori vizelési inger, kívánósság, no meg persze a nagyra nőtt pocak. Viszont vannak olyan ritka esetek, mikor a nőnek fogalma sincs arról, hogy babát vár, mert semmilyen tünet nem lép fel a közel 9 hónap alatt. Pontosan így járt cikkünk főszereplője is, a 22 éves Brittany Marie Darilek.
A lány egyáltalán nem volt tisztában azzal, hogy gyermeket hord a szíve alatt. Kezdetben azt hitte gyomorrontása van ezért lepődött meg mikor megszületett a kislánya. Úgy nyilatkozott, hogy semmit sem érzett az egész terhességből, nem voltak jelek, amik figyelmeztették volna. Elmondta, hogy még a menstruációja is normálisan érkezett. Egyedül az tűnt fel neki, hogy 6,8 kilót felszedett.
A kicsi Madelyne Blair, 2019. augusztus 7-én látta meg a napvilágot. Ezt megelőzően 22 éves édesanyja gyötrő gyomorfájdalomra panaszkodott ezért szólt édesanyjának, hogy valami nincs rendben.
Sheila Darilek, Brittany édesanyja és immáron Madelyne nagymamája visszaemlékezett az ominózus napra.
„Engedtem egy kád forró vizet, majd visszamentem a szobába, hogy felhívjam az orvost. Meg akartam kérdezni tőle, hogy szükség van-e arra, hogy bevigyék a kórházba.”
Mielőtt az orvos válaszolhatott volna a kérdésre a természet átvette az irányítást. Madi nyomott Brittany nyomott egye és a kislány már meg is született. Élénk kék szemekkel köszöntötte anyját. Brittany édesanyja teljesen ledöbbent. Megfogta a babát, majd gondolta beviszi mindkettejüket a kórházba. A kicsi még mindig anyjához volt „láncolva” a köldökzsinór miatt. Elég viccesnek ítélte meg a helyzetet.
Brittany anyukája is úgy nyilatkozott, hogy fogalma sem volt lánya terhességéről. „Emlékszem azt mondtam. Apád ki fog nyírni.„ Mind Brittany barátja, mind édesapja megdöbbent mikor közölték velük a hírt. Meglepettségük ellenére mindketten örültek a kislánynak és boldogok, hogy az élet úgy hozta, hogy megszülessen.
A kicsi azóta nagyot nőtt és bizony augusztusban fogja betölteni 2. életévét.