Ma már mindenki tudja, hogy nemcsak sima Covid 19 van jelen a világunkban, ami még 2019-ben felütötte fejét, hanem mutáns variánsok. Ezek a mutáns vírusok azért kezdtek el terjedni a világban, mert a SARS-CoV-2 rosszul másolta le önmagát.
Így alakult ki mind a brit és mind a dél-afrikai variáns, amik sokkal gyorsabban terjednek és akár kétszer olyan halálosak is lehetnek.
Most viszont egy nigériai változat is megjelent, amit korábban csak Nyugat-Afrikában fedeztek fel és azon belül is csak Nigériában. Csütörtökön az észak-afrikai Algériában 13 esetet regisztráltak, akinek szervezetében a nigériai változatot azonosították.
Az imént említett 13 fertőzöttet Algírban, Algéria fővárosában, illetve keleti és déli régiókban jelentették be. Azelőtt egyetlen egy ilyen eset nem volt ezeken a településeken.
De nemcsak a nigériai változat kezdett el terjedni Algériában, hanem a brit mutáns is. Eddig 15 ember esetében lehetett bizonyítani, hogy a brit variánssal fertőződtek meg. Persze ez a szám a 42 millió lakossal rendelkező országban csekélynek minősül, ám nem kizárt, hogy hamarosan több megbetegedésről fognak beszámolni.