Akármennyire is próbálnak a szülők vigyázni gyermekeikre, olykor egy pillanat is elég, hogy megtörténjen a baj. Arra viszont valószínű egyetlen szülő sem számít, hogy egy ártatlan családi programozás során ők maguk esnek áldozatul. Nincs is annál szomorúbb, mikor egy kisgyerek elárvul egy tragikus és szörnyű baleset következtében. Pontosan így járt cikkünk kis főszereplője is, aki egy vihar miatt veszítette el a szüleit.
Egy három esztendős kisfiú egy napon keresztül hánykolódott egy csónakban a Primorsky Krai orosz távol-keleti régióban. Kiderült, hogy kicsi egy viharban elvesztette a szüleit, és csak ő egyedül menekült meg. A Fedya keresztnéven azonosított fiú a tragikus eset után a kórházban tért magához, miután a hatóságok eszméletlenül találtak rá. Mikor megkérdezték tőle, hogy mi történt, elmondta, hogy a szülei a szeme előtt fulladtak meg.
Miután minden apró részletet elmondott a hatóságoknak, azok csapatokba verbuválódtak, hogy megtalálják édesapját, Andrey Savochkint és édesanyját, Christina Podarevat. Néhány nappal a kisfiú megmentése után megtalálták szülei holttestét a Hanka-tóban.
Eddig még nem sikerült kideríteni, hogy mi történhetett és Fedyanak, hogy sikerült életben maradnia. A szakemberek azt feltételezik, hogy az egyik szülőnek sikerült valahogy arra ösztönöznie a gyermeket, hogy állítsa le a motort, míg ők megpróbálnak a viharban visszaúszni.
Fedya szüleit tapasztalt horgászoknak írta le, akik születése óta viszik őt horgászni. Az előzetes vizsgálatok alapján megállapították, hogy a szülők valószínűleg kiestek a csónakból és a nagy hullámok miatt nem tudtak visszamenni a hajóra, s végül megfulladtak.
Dmitrij Ivanov a család barátja elmondta: „Úgy tűnik, mintha értette volna, ahogy az anyja fuldoklás közben azt mutogatja neki, hogy állítsa le a motort. Hihetetlen, hogy ez történt velük.”
A nyomozás még mindig folyik, mert szeretnének ténylegesen rájönni mi történhetett.