Az embereknek a természetüknél fogva nő szőr a testükön, amitől egyesek szívfájdalom nélkül megválnak. Például a nők nagy része, illetve az úszók de még a kerékpározók is. Mára már kialakult egy olyan rétege az emberiségnek, akik hátat fordítottak a rendszeres szőrtelenítésnek, és inkább a naturális megjelenést részesítik előnyben. Pontosan ezt tette történetünk főhősnője, egy lengyel származású fiatal lány, aki annak idején aktívan borotválta, gyantázta, epilálta testrészeit, de ebbe belefáradva úgy döntött, hogy leteszi ezeket az eszközöket és szőrösen éli tovább életét.
Ismerd meg Sonia Tsitrovskát a 28 éves lányt Lengyelországból. A lány már több, mint egy éve nem szőrtelenítette le a testét. Titkárnőként dolgozik egy cégnél, és már három éve boldog házasságban él.
Eleinte a férje teljesen meglepődött mikor odaállt elé ezzel a döntéssel, hogy nem borotválkozik tovább. Később a férj megértette miért teszi ezt és elkezdte támogatni.
Már fiatal korában észrevette, hogy a társadalom bizonyos színvonalat szab a nőkre, amiben persze benne volt az is, hogy a nőknek nincs szükségük a szőrre, és le kell borotválni.
Egy évvel ezelőtt Sonia úgy döntött, hogy abbahagyja a szőrtelenítést és hagyja, hogy szabadon nőjön a szőre.
Először a férjemet sokkoltam le ezzel a hírrel. 8 éve ismerjük egymást és alkotunk egy párt, és ez alatt az idő alatt, mindig szőrtelenítettem a testem. Sokat beszélgettünk erről, de elmagyaráztam neki, mennyire fontos ez nekem. Ennek eredményeként elfogadott és támogatott engem – mondta Sonia.
„Úgy döntöttem, hogy nem borotválkozom tovább, mert így érzem magam gyönyörűnek és kényelmesnek” – írja Sonia. – Sok üzenetet kapok a hasonló helyzetű nőktől. És mindig igyekszem támogatni őket. ”
„Remélem, hogy a fotóim más nőket is inspirálnak majd, hogy a testen lévő szőr normális és még szép is lehet.”
Látszik, hogy hasán is hagyta nőni a szőrt.
Lába pedig természetes szépségében tündököl.