Korábban már megírtuk, hogy Olaszország felhagy az AstraZeneca egyik vakcinájának használatával, mert elhunyt egy 43 éves katona, néhány nappal a második oltása után. Ahogy akkor is írtuk ez volt az utolsó csepp az olaszok poharában, így felhagytak eme vakcina alkalmazásával. Ehhez csatlakozott még jó néhány ország, és most úgy tűnik még egyel bővült a lista.
Most Bulgária döntött úgy, hogy nem kíván a továbbiakban az AtraZeneca vakcinával oltani és ennek is az az oka, hogy egy 57 éves nő hunyt el, közvetlenül az injekció beadása után.
Boyko Borisov bolgár miniszterelnök pénteken jelentette be, hogy betiltották az AstraZenecaval történő oltást. Kiril Angelov egészségügyi miniszter elárulta, hogy a radikális döntés hátterében egy 57 éves hölgy elhalálozása állt, aki 14 órával az injekció beadatása után hunyt el.
Az asszony sok betegségben szenvedett, például szívbeteg volt és trombózisra hajlamos. A bolgár hatóságok hangsúlyozzák, hogy véleményük szerint az előkészítés biztonságos volt, viszont a részleteket még tisztázni kell.
Az AstraZeneca oltás felfüggesztéséről szóló határozat addig marad hatályban, míg az Európai Gyógyszerügynökség ki nem vizsgálja a problémát.
„Megvárjuk míg az orvosok kivizsgálják az ügyet és azután eldöntjük, hogy folytatjuk-e az oltásokat ezzel a készítménnyel vagy sem.”
A pénteken érkezett 70 ezer oltóanyag továbbra is egy meghatározott raktárban marad.
Íme a lista, akik betiltották az AstraZeneca használatát:
Izland, Románia, Dánia, Norvégia, Litvánia, Ausztria, Észtország, Lettország, Luxemburg, Thaiföld és már Németország is. Olaszország csak az egyik adagját függesztette fel.
Ahogy feljebb írtuk Olaszországban egy 43 éves katona hunyt el, Ausztriában viszont egy 49 éves nő. Egy másik páciensnél tüdőembólia alakult ki. A nyomozás egyértelműen arra utal, hogy ezt az AstraZeneca vakcina okozta.
Vajon Magyarországon is be fogják tiltani?