A lezárások során nagyon sok ember próbálta lefoglalni magát, hogy ne unja halálra magát a négy fal között. Cikkünk főszereplője a 27 éves manchesteri származású Naomi úgy próbálta elütni a karanténban töltött idejét, hogy jelentkezett egy nem mindennapi feladatra. Nem volt más dolga, mint levelezőpartnere lenni egy börtönben raboskodó egyénnek. A járvány ideje alatt leállították a tanfolyamát és úgy döntött, hogy levelezni kezd egy michigani fogollyal.
A szóban forgó férfi a 31 éves Victor Oquendo volt, akit 24 évig terjedő börtönre ítéltek mert kiontotta két ember életét. Naomi és Victor egy éven át folyamatosan leveleztek egymással, s olyan érzelmek szövődtek kettejük közt, hogy már össze is házasodtak. Naomi most úgy döntött, hogy megosztja kapcsolatuk részleteit TikTokon.
A videóban telefonhívások részleteit árulja el, valamint bevág néhány üzenetet is. A 27 éves nő azonban még nem osztotta meg követőivel, hogyan tudott törvényen hozzámenni raboskodó szerelméhez, ám a kapcsolatuk egyéb vonatkozásaira kitért. Elmesélte, hogy Amerikába költözött, hogy közelebb legyen a férjéhez.
Naomitól nagyon sokan kérdezték, hogy mit tett a férfi, hogy börtönbe került.
„Victort nem sokkal a születése után árvaházba adták, ahonnan nevelőszülőkhöz került, ám ott rendszeresen bántalmazták. Gyerekkora nagy részét parkok padjain és elhagyatott házakban töltötte. Olyan gyerek volt, aki korán szembesült az élet nehézségeivel. Nem volt pénze, sem kapcsolata, sem semmije. Számos olyan tényezőnek volt kitéve, amelyek növelték annak valószínűségét, hogy egy rossz hírű bandába kerüljön. 18 évesen egy illegális üzleti csere során 5 férfi tüzet nyitott rá, válaszul ő is ugyanezt tette és ez az incidens kettő ember életét követelte. Nagyon félt, ezért menedéket keresett egy ismerősénél. Amikor azonban megtalálták az ellene felhozott vádak már kibővültek.
Az amerikai bandákhoz tartozó fiatalok nagyobb valószínűséggel kerülnek börtönbe függetlenül a körülményektől. Ők a rendszer áldozatai- Az amerikai fiatalkorúak igazságszolgáltatási rendszere tisztességtelen büntetéseket szab ki a fiatalokra, akik a inkább védelemre szorulnának.” – mondta Naomi.
A 27 éves nő elmondta, hogy ha megszavazzák, akkor jó magaviselettel kiengedik. A kormány 2022-ben dönt erről, és ha megszavazzák akkor 2027-ben szabadlábra helyezhetik. Ha nem, akkor sajnos csak 2034-ben szabadulhat.
Naomi most petíciót indít abban a reményben, hogy Victor kegyelmet kap. Úgy véli Victor megérdemli, hogy szabadlábra helyezzék nemcsak azért, mert az ő jogalapja igazságtalan volt, hanem, mert egy 30 éves férfi, aki tanul a hibáiból és szeretne második esélyt kapni az élettől.
„Nagyon megbánta, amit tett és, amit elkövetett. Már 11 évet leült a börtönben. Ha jó magaviselettel szabadlábra helyezik, akkor új életet kezdhet. Úgy vélem, hogy ez az idő több, mint elég volt és megfizette az árát. Teljesen megváltozott. Ő már egy 31 éves férfi, nem egy 18 éves bandafiú. Szeretné bebizonyítani, hogy érdemes a második esélyre és van helye a társadalomban.”
Naomi nagy népszerűségre tett szert a TikTokon, sokan támogatják őt és a kapcsolatukat. Rengeteg követője érdeklődik, hogy állnak a dolgok, van-e valamilyen fejlemény az ügyben.
„Nem aggódsz amiatt, hogy csak azért mondja mert ezeket akarod hallani? Nem bántásból, csak kíváncsiságból kérdezem. Szeretem nézni a videóidat, és minden jót kívánok neked/nektek.” – írta az egyik követője.
„Most már nem. Korábban aggódtam emiatt, de a cselekedeteivel megmutatta, hogy valóban igaz az amit mond. Ami a bizalmat illeti, kinyomtatta az összes üzenetet, amit a nők küldtek neki, valamint a válaszait és elküldte nekem.”
TikTok profiljában rengeteg videót találtok, melyben hallhatjátok a kettejük közti beszélgetést. Rengeteg kommentelő érzékeli, hogy mennyire szeretik egymást. Itt a link a profiljához.
Te mit gondolsz, van jövője a kapcsolatuknak?