A tanár szivárványos zászlót függesztett ki a tanterembe. Mint jól tudjuk az ilyen, színes zászló a melegbüszkeség és a békemozgalom szimbóluma. John, a tanár egy világos üzenettel is kommentálta a tettét. „MINDENKIT szívesen látunk ezen az órán”. Ily módon akar támogatást nyújtani azon tanítványainak is, akik esetleg elidegenedtek az orientációjuk vagy a nemük miatt.
A szülőknek azonban cseppet sem tetszett John tette és felkeresték az iskola vezetőségét.
A tanár szerint a szülők azzal vádolják, hogy arra tanítja a gyerekeket, hogy „miként legyenek melegek”. Azt is szerették volna, ha John aláír egy nyilatkozatot, melyben megígéri, hogy a tanórákon nem beszél orientációs kérdésekről. A vádak annyira bántották őt, hogy úgy döntött felmond és elmeséli az egész sztorit a Twitteren.
„Azzal nincs probléma, ha egy heteroszexuális tanár az osztályban képeket mutat a házastársáról, de én kiteszek egy zászlót és elszabadul a pokol…” -írta a Twitter bejegyzésébe.
„Ez egy kísérlet volt, hogy nyitottabbá és barátságosabbá tegyem az osztály légkörét. Soha nem tanítottam semmit a zászlóról. Ez csak, mint az osztály szimbólumaként áll. Egy biztonságos hely az LMBTQIA tanítványaim számára.”
Azt is megjegyezte, hogy egyesek politikai zászlókhoz hasonlították. Egyes szülők botrányos hangnemben keresték fel Johnt.
„A szülők szerint az eltorzult világnézetemet tanítom a gyerekeknek az iskolában, pedig ez nem így van. A hetero tanárok bármikor mutogathatják a feleségükről készült képeket az tanórán. Én csak egy zászlót tettem ki”
A fiatal tanár bejegyzése kommentek lavináját indította meg. Vannak, akik szerint egy iskolai osztály nem ilyen témák megvitatásának helyek. Mások örülnek a viselkedésének és szeretnék, ha minden iskolába lenne ilyen megmozdulás.
Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!