A kisfiú online oktatáson vett részt, ám a tanár száját döbbenetes mondatok hagyták el

Amióta kitört a koronavírus járvány az élet meglehetősen nehéz lett. Sokan elveszítették a munkahelyüket, az albérletüket, a gyerekek távoktatásra lettek ítélve a felnőttek java része pedig home office-ra lett kötelezve, hogy ezzel is lassítsák a vírust.

Ezt a helyzetet sokan nehezen viselték, hiszen nem mindenki volt hozzászokva a bezártsághoz. Azok a szülők, akik otthon maradtak iskolás gyermekeikkel érezték, hogy mennyire nehéz lekötni a kicsik figyelmét, és mennyire nehéz megértetni velük, hogy nem mehetnek le/ki játszani, mert karantén van.

A napokat még jobban megnehezítette, mikor tanárként kellett helyt állniuk, holott már rég nem emlékeztek azokra a feladatokra, amiket a gyerekeik tanulnak. Többször voltak fültanúi a gyerekeik online oktatásának, s olyat hallottak, amit kezdetben nem is akartak elhinni. – A tanárok megmutatták igazi arcukat az órákon.

Valószínű minden szülő megérti, hogy a tanárok is megsínylették a távoktatás nehézségeit, ám szerintük mindennek van határa. Nemcsak a pedagógusoknak, hanem minden embernek tisztában kellene lennie a határokkal, mikor valakivel beszél – legyen az gyerek vagy felnőtt.

A szavak, amiket kiejtenek súlyos következménnyel járhat. De ezt nem mindig mérik fel. Egy két gyermekes édesanya arról számolt be, hogy miként beszélt gyerekével az angoltanár.

Ewa egy 37 éves nő, akinek egy 9 éves és egy 6. osztályos gyereke van. A kisebbikkel nincs is semmi probléma, egészséges légkörben tanul. Ugyanezt viszont nem mondhatja el nagyobbik gyerekéről. Az anyának nincs kétsége afelől, hogy az angoltanár viselkedése nem helyénvaló.

A tanárok igazi arcot mutattak, amelyről sok szülőnek fogalma sem volt. Sokan elvesztették idegeiket a távoktatás során. Kétségtelen azonban, hogy a felnőtteknek képesnek kell lenniük a viselkedésük irányítására. A szavak: “Miért nézel ilyen meggondolatlanul?”, “Mi vagy néma vagy süket?” soha nem szabad elesniük.

Ewa a “WP Womannek” adott interjújában azt mondta, hogy többször is hallotta mikor a tanár gúnyosan és leereszkedően beszélt a gyerekekkel. Olykor olyan mondatokat ejtett ki a száján, mint például:

“Miért nézel ennyire meggondolatlanul?”

“Úgy nézel ki, mint, aki egy másik bolygóról jött.”

“Anyukád biztosan nem nevelt meg.”

“Mi van veled, néma vagy vagy csak süket?”

A fiú édesanyja úgy véli, hogy az ilyen szavaknak hatalmas ereje van, és hosszan tartó hatással lehetnek gyermekeire. Eleinte nem akarta jelenteni az ügyet az iskola vezetőségnek. De egy idő után már nem tudta szó nélkül hagyni a dolgot.

“Vártam egy darabig, hiszen mégis csak világjárvány van, mindenki nehezen kezeli a váratlan helyzeteket. Az új felállás pedig sok stresszel járhat. Egy hónap múlva viszont még mindig fennállt a probléma, és a tanár nagyon rosszul beszélt a gyerekekkel. Kétségtelen, hogy a hosszú távú elszigeteltség rendkívül nehéz élmény mind a gyermekek, mind a tanáraik számára. De már túlment egy határon.”

Olyan mondatokat vágott a gyerekek fejéhez, mint:

“Ne bámulj úgy mintha valamilyen betegséged lenne.”

“Gondolkozol mielőtt megszólalsz?”

Ewa szólt az oktatónak, hogy nem tetszik neki ez a viselkedés. Azt hitte ez elég lesz ahhoz, hogy helyre billentse, de nem így lett. A következő órán az angol tanár megkérdezte a fiút, hogy valóban megérti-e, amit kér tőle. Ha nem, akkor nagyon szívesen felhívja az anyját, hogy magyarázza el neki a dolgokat.

Az anyuka látta, hogy a tanár mennyire előítéletes a fiával szemben, ezért nem volt már választása, mint a vezetőséghez fordulni. A fegyelmi beszélgetés meghozta a várt eredményeket. A tanár kezdett elviselhetőbben viselkedni, de még mindig lehetett érezni a diákok iránt tanúsított ellenszenvét.

Egy másik édesanya, Paulina hasonló cipőben volt. Fia nem egyszer panaszkodott a tanárára. Azt állította, hogy máshogy viselkedik vele, mint a többi diákkal. A fiú édesanyja azt hitte, hogy 11 éves gyereke túloz. A távoktatás során jött rá, mennyire tévedett.

“Az online oktatás kezdetével jöttem rá, hogy a fiam panaszai nem alaptalanok. Mivel vidéken élünk, ezért sokszor van problémánk az internetkapcsolattal. A fia emiatt sokszor nem hallotta a feladatot, és akadozott neki a kép is. Mikor már többször megismétlődött a probléma a tanár az egész osztály előtt a következőket mondta: “Az internet és a számítógép mindenki másnak működik csak neked nem. Mi a baj veled, mondd?” – mesélte Paulina.

Az édesanya nem akarta elhinni, hogy a tanár ilyen agresszív módon beszélt a gyerekkel.

“Ott ültem a fiam mellett, és csak azon gondolkodtam, hogy egy tapasztalt tanár, hogy képes így beszélni?”

Később olyan megjegyzésekkel illette, mint:

“Van lemaradásod?”

“Azt akarod, hogy csak miattad az egész osztálynak ismételjem el a dolgokat?”

“Nem az én problémám, ha nem tudod mi történik az órán. Oda kellene figyelni arra, amit mondok és nem lenne ez.”

A tanár gúnyolódással fejezte ki negatív érzelmeit a gyerekek felé. A hozzáállása arra késztette Paulina fiát, hogy mellőze ezeket az órákat.

Ti mit gondoltok? Hallottátok már a tanárokat online oktatás során?