HomeInteresting"A cölibátus nagy hiba" - állítja a pap, akinek felesége és két...

„A cölibátus nagy hiba” – állítja a pap, akinek felesége és két gyereke is van

Négy évvel ezelőtt Angelika Swoboda interjút készített Robert Augustyn lelkésszel, akinek köztudottan van felesége annak ellenére, hogy pap. Az emberek kíváncsiak voltak arra, hogy ez milyen mértékben befolyásolja az életét. Robert atya beismerte, hogy 2007-ben ismerkedett meg feleségével méghozzá egy templomban. Irena már akkor felkeltette a figyelmét. Tény, akkoriban még nem egyházfőként, hanem zenészként tevékenykedett és csak a puszta véletlennek köszönheti, hogy épp abban a templomban léptek fel egy rendezvényen.

Az esemény után Robert Augustyn tudta, hogy meg kell ismernie Irenat. Leszólította és sokáig beszélgettek egymással, míg végül megbeszéltek egy randit is. 7 év járás után Robert eljegyezte szerelmét és ma boldog házasságban élnek. Szerelmükből született két csodás fiú, Tobias és Antoś.

Robert és Irena már egy pár voltak, mikor a férfi megkezdte tanulmányait. Tudta, hogy milyen utat akar és ez az út a papi hivatás volt. Az interjúból kiderült, hogyan is áll ő a cölibátushoz. Azoknak az embereknek könnyű, akik nem napi szinten foglalkoznak a lelki élettel, de egy papnak már nem annyira.

Egy lelkésznek mindig példamutatónak kell lennie. Mindent szépen fel kell építeniük. Ha kudarcot vall, akkor az mind a hivatására, mind a családjára hatással lesz. Előfordul olyan, hogy az a nő, aki tudatosan megy hozzá egy lelkészhez, maga is szolgálatba lép. Irena és ő megpróbálnak együtt szolgálni.

A lelkész arról is beszélt, hogy második fia megszületése után, felesége csak a nevelésére összpontosított, viszont amint nagyobb lesz újra az egyháznak fog dolgozni.

Angelika Swoboda az interjú során megkérdezte, hogy egy cölibátust fogadott lelkésznek joga van-e tanácsot adni pároknak?!

„Röviden elmondom, mi a véleményem erről, de szeretném leszögezni, hogy ez nem az én egyházam véleménye! Sok pap a szeretet érzésével van megáldva, de önmagukban ki kell ezt oltaniuk, mert nekik nem lehet. Ha tanácsot szeretnének adni, az emberektől azt hallják, hogy nem illetékesek a családi ügyekben. Ez rendkívül nehéz helyzet.

Véleményem szerint a cölibátus egy nagy emberi hiba, amellyel a papok szabadságát elvették. Egyszerűen el kellene ismerni ezt a hibát, és le kellene zárni minden vitát. Egy szerelmes papnak követnie kell a szeretetet. Ez egy csodálatos ajándék. Értékelni kell, nem pedig elutasítani.”

Robert atya az evangélikus egyházhoz tartozik, s többször beszélt arról mi a különbség közte és a katolikus egyház között. Legelső helyen természetesen a cölibátus van.

Az evangélikus egyház hívői a szentekhez nem imádkoznak, csak és kizárólag Jézushoz. Az emberek, akik elhagyják ezt a világot, semmilyen módon nem érintkeznek az élőkkel. A szentségek másképp néznek ki, mint a katolikus egyházban. A Szent Keresztelés és az elsőáldozás pedig elengedhetetlen.

A házasság nem szentség náluk. Hiszik, hogy a válás gyakran megváltás a hívek számára, például családon belüli erőszak miatt.

Számára a közösségi média egy tökéletes közeg, hogy a hitet terjessze és több embert érjen el. Senkit sem kényszerítenek arra, hogy higgyen, de a kapu minden ember előtt nyitva áll.

Nem tipikus lelkész, ami például az evangéliumi szó terjesztésének megközelítésében is megmutatkozik. Imádja az autóversenyeket, és olykor részt is vesz rajtuk. Felesége azért támogatja, mert tudja, milyen fontos, hogy legyenek bizonyos szenvedélyek az ember életében. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem aggódik érte, mikor részt vesz egy újabb versenyen.

A versenyzés iránti szenvedély és az egyházi lét, hogyan képes együtt járni? – Tette fel a kérdést Angelika Swoboda.

Robert Augustyn a Biblia verseivel ragasztotta tele rally autóját. „A kocsim versei elhitetik, hogy Isten a szeretet és a szabadság Istene. Arra biztatom a híveket, hogy fedezzék fel és valósítsák meg álmaikat.”

Te mit gondolsz egy ilyen papról?

Most Popular

Recent Comments