Minden munkahelynek megvannak a maga szabályai. Az egészségügyben is így van. Aki ebben a szférában dolgozik, annak nagy tudással kell rendelkeznie, mert végül is egy másik ember egészsége és élete múlik rajtuk. Ehhez sokszor acélidegek kellenek. Egy orvosnak minden előítéletet el kell engednie, hogy a feladatát a lehető legszakszerűbben láthassa el. Na meg persze az empátia sem egy utolsó dolog…
A nőgyógyászati rendelők ajtaja mögött rejtőző valóság néha felülmúlja a legvadabb elképzeléseinket is. A szakemberek néha megosztanak egy-egy történetet, mellyel a munkájuk során találkoztak. Ezekből hoztunk Nektek egy válogatást.
Ezen névtelen, apró történetek célja, hogy felhívják a betegek figyelmét arra, hogy előzetesen fel lehet készülni egy vizsgálatra, hogy a látogatás kevésbé legyen kínos.
„Sok esetben látni intim szőrszálakat, de ez a csúcsok csúcsa volt. Egy 33 éves, csinos, divatos lány jelent meg és a lába között akkora „bokor” volt, hogy nem tudtam elvégezni a vizsgálatot. Egészen a combja közepéig ért. Meg kellett kérnem, hogy vágja rövidebbre és úgy jöjjön vissza. Azóta sem láttam…”
„Első pillantásra minden rendben volt, de mikor felült a karosszékre láttam, hogy kilóg a madzag. Azt mondta, hogy elfelejtette a tampont. Miért kér valaki időpontot a menstruációja alatt? Nem tudta megmagyarázni…”
„Egy középkorú hölgy egyszer terapeutának gondolt. A vizsgálat után megkérdezte, hogy tudnék-e neki tanácsot adni egy kérdésbe. A lába közé tette a kezét és elkezdte simogatni magát. Megkérdezte, hogy így kell-e csinálni, mert valahogy nem jön neki össze a dolog, ráadásul a csuklója is megfájdul tőle. Ez volt az első alkalom, hogy zavarba hoztak egy látogatás során.”
„Volt már rá példa, hogy pont a vizsgálat során indult meg a menstruáció. Nem értem, hogy a nők ezt nem tudják kiszámítani? Nem undorít, hisz ez a munkám, de meglehetősen kínos a dolog. Volt olyan páciens, aki csak nevetett rajta…”
„Az idős hölgyek, különösen azok, akik több szülés és nőgyógyászati beavatkozáson vannak már túl gyakran kihagyják a szőrtelenítést. Esztétikailag nem jó látvány. Persze teszem a dolgomat, de illik úgy megjelenni az orvosnál, hogy semmi ne zavarja a vizsgálatot…”
„Nem az ő hibája volt. A szülés után az orvosok ügyetlenül varrták össze. Úgy nézett ki mint Frankenstein női változata. Minden deformálódott. Azonnal beutalót adtam ki egy sebésznek, mert javítást igényelt…”
„A legtöbb beteg friss, új fehérneműben jön vizsgálatra. De időről időre van egy delikvens, akinek a bugyija foltos, piszkos, mosatlan, véres, sötét csíkokkal hátul. Hogy képes valaki így élni?”
„Egyszer nagyon kényelmetlenül éreztem magam. Jött egy 50 éves nő, akinek még megvolt a szűzhártyája. Sajnáltam nagyon. Érdekes, hogy nem volt apáca…”
Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!