HomeInterestingEgy óriási robbanásra lett figyelmes, majd az egész ház kigyulladt - A...

Egy óriási robbanásra lett figyelmes, majd az egész ház kigyulladt – A 7 éves kislány a lángok közül mentette ki kishúgát

Tartja a mondás, hogy a hősök köztünk élnek, és ezzel bizony egyet kell, hogy értsünk. A minap megírtuk a kis Jordan történetét, aki nem félt kockára tenni életét, azért, hogy 10 éves öccsét megmentse. Tökéletesen tisztában volt vele, hogy nem tudott úszni, mégis azt kérte a megmentőjüktől, hogy először a testvérét húzza ki a vízből. Sajnos azonban az erős áramlat elsodorta őt és édesanyját, így őket már nem tudták megmenteni. Hasonló bátorságról tett tanúbizonyságot cikkünk főszereplője a kis Kiara is, aki szeptemberben tölti be 8. életévét.

Kiaranak egyik napról a másikra kellett felnőnie és felnőttként viselkednie, mivel tavaly nyáron kigyulladt azt otthona. Félelmet nem ismerve kapta fel kishúgát és szaladt ki vele az égő épületből. Szerencséjükre ki tudtak jutni és azonnal segítségért szaladt.

Az édes, mosolygós, ám kissé zilált kislány úgy meséli a vele történteket, mintha csak tegnap történt volna. Elmondta, hogy épp tisztába tette Danielat, mikor egy nagy robbanást hallott. Minden elsötétült körülötte és a dolgok azonnal lángra kaptak. Megragadta kishúgát és kiszaladt a házból, hogy megkeresse idősebb testvéreit, akik a közeli legelőn rúgták a bőrt.

Miután visszaszaladtak Kiara a babával a kezében semmi másra nem tudott gondolni, csak az újonnan kapott babájára, tükrére és ágyára. 2020. június 11-én az elektromos tűzhely miatt alakult ki a tűz, melyet édesanyja, Liz előző nap vásárolt. Míg a lányok egyedül voltak, a készülék rövidzárlatot kapott és a ház azonnal kigyulladt. Az épületből semmi sem maradt, minden porrá égett.

Mivel hontalanokká váltak így a falubeliek segítették őket, ahogy tudták. Egy ideig házról házra zarándokoltak, matracokon aludtak és piknikező helyen étkeztek. Az önkormányzat némi alapanyaggal hozzá tudott járulni egy új otthon építéséhez, ám segítségre volt szükségük. Néhány mendozai ember, aki hallotta a szörnyű tragédiát pénzt és további segítséget ajánlott fel a családnak.

Az idő azonban telt-múlt, őket pedig szép lassan elfelejtették. A család úgy döntött, hogy saját „házat” épít magának fémlemezből és kartonból. Sötét és párás hely lett, amibe csak egy matrac fért el. Kiara iskolájában a tanárok épp ellenőrzést végeztek, hogy tudják milyen körülmények között él. Mikor meglátták az „otthonukat” azonnal intézkedni kezdtek. A kislány hétfőtől-péntekig az iskola kollégiumában élt.

Az eset óta több, mint egy év telt el és Kiara megtanult írni valamint olvasni. Van egy nagyon jó barátja, akivel közösen osztoznak egy szobán a kollégiumban. Annak ellenére, hogy sokkal kényelmesebb ott az élete, vissza akar menni anyjához.

„A lányok az egyik oldalon a fiúk a másik oldalon alszanak. Hálás vagyok és mindenekelőtt nyugodt, mert van fürdőszoba, étel és ugyanabban az épületben vannak az óráim, ahol alszom. Mondtam, hogy csak egy ideig szeretnék itt maradni, míg édesanyám egyenesbe nem jön.”

Kiara nagyon sokat imádkozik, mert szent meggyőződése, ha sokat fohászkodik, akkor Isten megsegíti őket egy otthonnal.

„Semmit sem hagyhatunk az utcán, mert mindent ellopnak és eladnak néhány pesoért. Így jártunk a mosógéppel, amit kint hagytunk az utcán, a „házunk” mellet.” – mondja az összetört édesanya. „Senkit sem hibáztatok az esetért, baleset volt. De emiatt az életünk fenekestül felfordult és nem tudjuk hogyan keveredhetünk ebből ki.” – folytatta.

  • „Szétesett az egész életünk, a gyerekeim különböző kollégiumokban élnek. Elszomorít, hogy így kell élnünk, hiszen mindannyian fiatalok és szükségük van rám. Viszont azt nem várhatom el a szomszédoktól, hogy mindig beengedjenek, hogy használhassuk a fürdőszobát vagy, hogy melegítsünk egy kis tejet.”
  • Kiarat mindig megdicséri és elmondja, hogy helyesen cselekedett, mikor kitört a tűz. Példás nővér és mindezek felett igazi hős

„Nem ő a legidősebb gyermekem, de úgy viselkedik, mintha mintha mindig is erre tanítottam volna. A testvérei mindenek felett állnak és tudja, hogy például földrengés esetén futnia kell, és segítséget kell hívnia.”

Kiara az örömöt és reményt képviseli a megpróbáltatások közepette.

Most Popular

Recent Comments