HomeInteresting8 káros szokás, amit jobb minél előbb elhagyni!

8 káros szokás, amit jobb minél előbb elhagyni!

Vannak az embernek olyan berögzött szokásai, amitől nehezen, vagy egyáltalán nem is tud megszabadulni. Azonban érdemes egy kicsit ezeket a szokásokat áttekinteni, ugyanis vannak köztük olyanok, ami kifejezetten káros a szerveztünkre nézve. Ezek olyan hétköznapi tevékenységek, amik fel sem tűnnek már, mint pl. éhgyomorra kávézunk vagy unalmunkban a pattanásokat nyomkodjuk az arcunkon. Ugye? Ismerős! Ha magadra ismersz, érdemes most kicsit áttekinteni a listánkat, és átgondolni, hogy lehet itt az idő változtatni.

 

1.

Talán az egyik legáltalánosabb hiba a kávézásnál keződik. A kávénak rengeteg pozitív hatása van a szervezetünkre és a szellemre, ezt különböző kutatások is igazolják. Szinte a legtöbb ember, ahogy fel kel már nyúl is a kávéért, hogy minél előbb felfrissüljön és magához térjen. Ha te is köztük vagy, akkor most jobb lesz, ha ezentúl leszoksz az éhgyomorra történő kávézásról. Fogyasztása előtt együnk egy kekszet, vagy valamit majszoljunk el, ugyanis gyomorégést okoz, hosszabb távon pedig komolyabb bajt is von magával. Egyébként ébredés után éhgyomorra inkább egy jó nagy pohár vizet igyunk,mivel ez beindítja anyagcserénket.

 

2.

Szerintem nincs olyan ember a világon, aki nem nyomkodta már össze unalmában a fejét. Ez egy rendkívül rossz emberi szokás, amiről tudjuk, hogy nem éppen válik a hasznunkra. Nemcsak a kozmetikusok nem győzik hangsúlyozni, hogy káros a bőrünkre nézve, de már egy hozzá nem értő is tudja, hogy ezzel többet ártunk bőrünknek,mint használunk.  A pattanások akkor jönnek létre,mikor a pórusok eltömődnek, ez egy gyulladásos folyamat, ami által a pattanás körüli rész bepirosodik. Ha otthon nekiesünk, akkor megsértjük a pórusok falát, ami által a bőr még érzékenyebbé fog válni, és a baktériumok is könnyebben „telepednek” meg rajta. Ha egy területen gyakrabban nyomkodjuk az arcunkat észrvehetjük, hogy előbb lesz rajta pattanás, mint a többi részen. Tehát ajánlott nemet parancsolni kezeinknek!

 

 

3.

Soha, de soha ne hagyjunk műanyag palackot nyáron a forróságban az autóban. Sokan nem is gondolják, hogy mekkora problémát tud okozni. A vizes palack ugyanis úgy működik, mint egy nagyító a napfénnyel…ugye, megvan már? Tüzet tudunk vele csinálni. Ennek az elvnek alapján egy sima vizes palack is meg tudja égetni a kárpitot, hovatovább akár fel is tudja robbantani járművünket.

 

 

4.

A 21. század egyik legidegesítőbb problémája, hogy úton-útfélen meg akarunk mindent örökíteni, ami örömet okoz nekünk. Legyen az egy szép táj, festmény vagy egy impozáns desszert. Sok étteremben pont ezért tilos is a fényképezés, mivel egyrészt zavaró tud lenni, másrészt pedig ellophatják az ötletet. A legnagyobb gond ezzel a fényképezéssel tulajdonképpen az, hogy a telefonunk kameráján keresztül éljük meg a fontos pillanatokat (ami egyfelől jó, hogy az utókornak megörökítünk mindent), ahelyett,hogy tényleg rákoncentrálnánk és átadnánk magunkat az élménynek.

 

 

5.

Ha bekapcsoljuk a tv-t, majdnem minden második reklám gyógyszerreklám. Egyfelől hasznos is tud lenni, másfelől pedig nagyon kártékony. Az emberek hajlamosak felesleges étrendkiegészítőket,multivitaminokat szedni, amit tulajdonképpen kiegyensúlyozott táplálkozással minden különösebb plusz kiadás nélkül is be tudnának vinni a szervezetükbe. Ezek a mesterséges vitaminok sohasem lesznek olyan hatékonyak, mint amit gyümölcsből és zöldségből nyerünk. Gyógyszert kifejezetten csak orvosi javaslatra szedjünk.

 

 

6.

Telefontöltés közben soha ne tegyük a telefont párnára, vagy puha felületre. Ugyanis a rossz szellőzés következtében könnyen meggyulladhat a textil. Mindenképp az éjjeli szekrényen, vagy valami kemény felületen történjen a töltés. Nagyon fontos,hogy felügyelet nélkül, ha lehet ne hagyjuk telefonunkat, táblagépünket.

 

 

7.

Már szinte elképzelhetetlen, hogy egy jó filmet valami nassolnivaló nélkül nézzünk meg. És ez legtöbbször a pattogatott kukorica lesz a főszereplő.  Azonban a fogorvosok óvva intenek tőle,mivel a kisebb darabok könnyen az ínyünk alá fúródnak és kárt tesznek benne. Ha tehetjük a mozikban ne kérjünk, mivel ezek igazi kalóriabombaként fukcionálnak.

 

 

8.

Ugye eddig te is így szárítottad a törölköződet, és egy jó kiadós zuhany után pedig a következőképpen hagytad a függönyt? Ezentúl ne tedd, egy valóságos baktériummetropolisznak ad helyet, ha így hagyod mindkét dolgod. Próbáld meg másmilyen módon a törölközőt szárítani,a függönyt pedig hagyd kiengedve.

 

Most Popular

Recent Comments