Ma már egyre kevesebb ember vállal gyermeket, aminek több oka is van. Lehet az anyagi bizonytalanság, a jövőtől való félelem, a felkészületlenség, a párkapcsolatban fellelhető problémák, a szingliség, vagy épp a kor. Sokan egy bizonyos kor után már nem igen vállalnak gyermeket, mert félnek, hogy nem tudnának róla megfelelően gondoskodni vagy idő előtt távoznak a világról még mielőtt mindent megtaníthattak volna neki. Ennek ellenére, akadnak, akik annyira szeretnének anyák lenni, hogy bármit bevállalnak még azt is, hogy 50 éves koruk felett lesznek először szülők.
Mauricia Ibanez például 2017-ben hozta világra ikreit, Gabrielt és Mariat, ám ekkora ő már 64 éves volt. A most 69 esztendős asszonytól azonban a gyámügyesek elvették a gyermekeit. A bíróság is úgy ítélte meg, hogy a majdnem 70 éves asszony nem tud gondoskodni a két kisgyerekről.
A nő mesterséges megtermékenyítés útján esett teherbe Amerikában, mert annyira vágyott újra az anyaságra. Korábban már született egy gyermeke pontosan ugyanígy, mint az ikrek. Blanca nevű lánya 2014-ben született. Arra azonban nem gondolt, hogy elvehetik tőle az ikreket. A kicsiket viszont Spanyolországban, Burgos városában hozta világra Valentin-napon.
A spanyol legfelsőbb bíróság helyt adott a 2020-as ítéletnek, miszerint a kicsiknek nevelőszülőknél a helye. Ezzel pedig elutasították az anyuka fellebbezését. A burgosi tartományi bíróság azzal indokolta a döntést, hogy úgy látják az asszony nem tud optimális körülményeket biztosítani a 4 éves ikreknek.
Az, hogy az édesanya milyen egészségi állapotban van arról nem hoztak nyilvánosságra információt, de a kiderült a kicsik nyilvánvalóan kiszolgáltatott helyzetben vannak. A bíróság szerint a döntés szakértői véleményen alapult, ami nem köthető sem az életkorához vagy mentális egészségi állapotához.
Az ikrek születésük óta nevelőszülőknél vannak, anyjuk pedig alkalmanként látogathatja csak meg őket. Születésük évében aláírt egy megállapodást, miszerint felvesz valakit, aki segít a kicsik gondozásában a nap 24 órájában.
10 hónappal hazatérésük után vették el tőle a kicsiket, amivel teljesen összetörték őt lelkileg.
„Mióta hazament, egy csapat figyelemmel kíséri előrehaladását, és jelentésük szerint az ikreknek más környezetben kellenek nevelkedniük” – nyilatkozott a burgosi szociális szolgálat szóvivője.
„A nagyobbik lányommal szinte nincs semmilyen kapcsolatom. Ő Kanadában él.” – mondta az asszony.
Röviddel az ikrek születése után meginterjúvolták, mint Spanyolország legidősebben szülő nőjét, és akkor úgy nyilatkozott, hogy fél, hogy elveszik tőle a gyerekeit. Olyan védtelenek és kicsik.
A világ legidősebben szülő nője az indiai származású Daljinder Kaur volt, aki 2015-ben 70 évesen hozta világra gyerekét ugyanúgy mesterséges megtermékenyítés útján.
Mauricia Ibanez mellett volt még egy nő Spanyolországban, aki 67 évesen lett édesanya, de 2009-ben 69 évesen elhunyt. Ez három évvel azután történt, hogy világra hozta ikreit a kis Cristiant és Paut.
Ti mit gondoltok róla? Bölcs dolog ennyi idősen gyermeket vállalni? Szerintetek korban mikor a legoptimálisabb gyermeket szülni?