HomeInteresting5 rejtvény, amit kizárólag éles eszű emberek tudnak megoldani!

5 rejtvény, amit kizárólag éles eszű emberek tudnak megoldani!

Nem több, mint 30 másodperced van fejenként arra, hogy a lent felsorolt rejtvényeket megold. Az 5 rejtvényt csak és kizárólag a legeszesebb emberek tudják majd megoldani. Ha végeztél a rejtvényekkel írd meg kommentárba, hogy melyiket, és mennyit sikerült megoldani belőle.

1, Kánikula tombolt az egyik nyári napon, és a helyi rendőrnyomozó úgy határozott, hogy egy kicsit lemegy pihenni a folyó partra. De hirtelen, azt hallotta, hogy egy hölgy keservesen sír, ezért odasietett hozzá.

– Mi a baj? – kérdezte a rendőr a zaklatott lányt. – Ellopták a karkötőmet! Kérem őrizze meg a hidegvérét, és mindent mondjon el nagyon részletesen.

Nem tudja, hogy az a karkötő mennyit jelentett számomra. Minden egyes nap ide járok ki, és a mai napon levettem magamról a karkötőt míg kifeküdtem napozni, a könyvemre tettem, de elnyomott az álom, mire felébredtem, hűlt helyét láttam.

A rendőr végiggondolta az esetet, mivel nem voltak lábnyomok ezért még bonyolultabb lett az eset. Végignézte az összes strandolót és arra a következtetésre jutott, hogy valamelyik közülük vehette el a karkötőt. Amint alaposabban végignézte a körülötte álló strandolókat egyből tudta, hogy ki volt a tettes.

Te kitalálod, ki lehetett az elkövető?

Válasz:

Egy olyan személy van jelen, aki gond nélkül ellophatta a karkötőt, anélkül, hogy a homokba lépett volna. Az nem más volt, mint a horgász. A horgászbot volt az a részlet, ami elárulhatta neked a megoldást.

2, Egy forró nyári napon, Varnike felügyelő épp szolgálatban volt. A nyomozó, társával együtt egy bűnözőt vett üldözőbe. Nyomait követve egy kicsi, ám mély és gyors sodrású folyó partjára lyukadtak ki.

A nyomozó és társa úszókat pillantott meg, odamentek hozzájuk, és azt kérdezte tőlük, hogy:

– Keresünk egy férfit, aki körülbelül veletek egy idős lehet. Úgy sejtjük, hogy itt kell lennie valahol. Nem láttátok errefelé?

– Néhány perccel ezelőtt suhant el mellettünk. A folyóba ugrott. A folyó másik oldalán elcsíphetik! Siessenek!”

A segítőkész férfi még fel is ajánlotta, hogy oda adja nekik a csónakját, ám a rendőr nem élt a lehetőséggel.

– Jól van, had fusson – szólalt meg a felügyelő – Inkább veled szeretnék pár szót váltani!

Miért döntött úgy a felügyelő, hogy a fiatalokkal marad, ahelyett, hogy üldözőbe vette volna a férfit a túlparton?

Válasz:

A folyó túl mély és gyors ahhoz, hogy bárki is belevesse magát. Ha valaki mégis úgy dönt, hogy belemegy, akkor biztos, hogy megfullad. Szóval a szökevény nem lehet a túlparton, mert valójában a parton áll.

3, Négy bűnöző egymás előtt áll. Mindegyik ugyanabba az irányba néz. A negyedik férfit egy fal választja el a másik háromtól. Ha összefoglaljuk, akkor:

Az 1-es számú ember látja a 2-es és 3-as számú férfiakat.

A 2-es számú ember látja a 3-as számút.

A 3-as számú ember nem látja a többieket.

Ahogy a 4-es számú ember sem.

Mindegyik bűnözőn van egy kalap. Annyit tudnak, hogy két fehér és két fekete kalap van. A férfiak nem tudják, milyen színű kalap van rajtuk. Egyszer csak azt mondják nekik, hogy kiabálják a kalapjuk színét, amit viselnek, ha tökéletesen tudják milyen színű. Azonban három szabály van:

Nem szabad megfordulni vagy mozogni.

Nem szabad beszélni egymással.

Nem vehetik le a kalapjukat.

Válasz: Ki találja ki először, milyen kalap van rajta?

A 2-es számú ember kiabál egy idő után.

Ezért:

A 3-as és 4-es számú emberek nem látják a többiek kalapját.

Az 1-es számú ember fehér és fekete kalapot lát, de azt nem tudja, hogy rajta fekete vagy fehér van.

A 2-es számú ember fekete kalapot lát, de ha ő is fekete kalapot viselne, akkor valószínű, hogy az első fehér kalapot kiáltott volna, ám az 1-es számú ember nem szólalt meg, így a 2-es számú ember arra a következtetésre jutott, hogy ő maga fehér kalapot visel.

4, Szabadulás a börtönből

Jacket börtönbe került. A betonpadlójú zárka helyett, föld borításúba került. A cellának egy darab ablaka van, ami olyan magasan van, hogy senki sem éri el. A cellában csak egy ásó van. A levegő forró, száraz, és Jack nem fog enni vagy inni kapni. Összesen két nap áll a rendelkezésére, hogy kijusson. Ha ez nem sikerül, akkor neki vége.

Sajnálatos módon az alagútásás nem jó megoldás, mert több, mint két napba telne neki, hogy kijusson a levegőre. De valahogy mégis sikerül Jacknek kijutnia. Hogyan valósította ezt meg?

Válasz: Jack miközben az alagutat ásta ki, annyi föld gyűlt össze egy kupacba, hogy azon keresztül felmászott az ablakhoz, és kimászott rajta.

5, Az elveszett nyaklánc.

Mrs. Smith elment a rendőrségre, hogy bejelentse, eltűnt az egyik antik nyaklánca. A rendőrség megérkezése után, felmérték a terepet, de nem találtak semmit, csak egy kitört ablakot. A házban hatalmas káosz uralkodott, és a padló tele volt valakinek a koszos lábnyomaival.

Másnap, Mrs. Smith-t letartóztatták csalásért. Miért?

Válasz: A rendőrség nyomozói biztosra vették, hogy Mrs. Smith hazudott nekik, ugyanis a felderítés folyamán nem találtak a házon belül üvegszilánkot, ami arra engedett következtetni, hogy belülről törték ki, ha kívülről törték volna be az ablakot, akkor a lakáson belül is lettek volna üvegszilánkok.

Most Popular

Recent Comments